A tajvani HTC az elmúlt években rengeteget vesztett jelentőségéből, pedig a telefonok piacán olyan mérföldkövek köthetők a vállalathoz, mint az első androidos, vagy az egyik első 4G-képes mobil. Cikkünkben összefoglaljuk a márka felemelkedésének és hanyatlásának történetét.
A puszta évek tekintetében 2011 még nem is volt túl régen, ám az okostelefonok piacán azóta nagyot változtak az erőviszonyok, elég csak az 5 legnépszerűbb márkára nézni. Az előző évtized kezdetén ezek még sorrendben a Samsung-Apple-Nokia-BlackBerry-HTC voltak, míg manapság már a Samsung-Huawei-Apple-Xiaomi-Oppo nevek állnak a lista élén. A kínai cégek térnyerése szembetűnő az olyan bejáratott nevek kárára, mint a Nokia, a Research In Motion (BlackBerry), vagy éppen az LG és a Sony.
Az átrendeződés egyik legnagyobb vesztese a HTC, akik az androidos szcéna úttörőiből mára odáig jutottak, hogy már egy új telefon bemutatása is csodaszámba megy a részükről. A Desire 20 Pro leleplezéséhez közeledve érdemes áttekinteni, hogy miként is került ilyen helyzetbe a tajvani gyártó.
Repülőrajt az élvonalba
A HTC-t 1997. május 15-én alapította Cher Wang és H. T. Cho, ám a neve hivatalosan nem az utóbbi monogramjából ered, hanem valódi jelentést takar: a High Tech Computer Corporationből alkotott mozaikszó, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy Csúcstechnológiás Számítógép Vállalat. Eleinte más cégek számára gyártottak laptopokat, majd 1998 környékén az elsők között léptek be a hordozható érintőképernyős kütyük piacára. Ilyen volt a még ebben az évben bemutatott HTC Kangaroo, a világ első, Windows CE rendszert futtató PDA-ja.
Az ezredforduló környékén még népszerűnek számító PDA-któl lényegében egyenes út vezetett az okostelefonokhoz, s a kutatás-fejlesztésre nagy hangsúlyt fektető HTC sosem vacakolt olcsó modellekkel. 2005-ben már 3G-s, teljesértékű billentyűzettel bíró mobillal álltak elő, 2007 nyarán pedig az Apple-t megelőzve dobták piacra az első érintés-központú készüléküket, a HTC Touch-ot. A Windows Mobile rendszerrel hajtott telefon képes volt különbséget tenni az ujj és a stylus között, de még a suhintó mozdulatokat is felismerte.
A szoftverekben akkor már évek óta a Microsoft volt a tajvaniak fő partnere, ám a HTC nyitott maradt az alternatív megoldásokra. Éppen ezért 2007 novemberében a Samsung, az LG, valamint 30 másik cég társaságában alapító tagként csatlakoztak a Google által életre hívott Open Handset Alliance-hez, melynek célja a mobiliparhoz köthető nyílt szabványok kialakítása, s ezzel egy új, univerzális operációs rendszer létrehozása volt. Ebből az együttműködésből született az Android, melyet végül épp egy HTC-n láthatott először a világ.
Száguldó szekér
A 2008-ban bemutatott HTC Dreammel (vagy más néven T-Mobile G1) ugyanis minden más gyártót megelőzve sikerült előrukkolniuk, örökre beírva magukat az Android történelmébe. A szétcsúsztatható, teljes billentyűzetet kínáló telefon rendszere akkor még elég kezdetleges volt az iPhone OS-hez képest (pl. kevesebb alkalmazás, multi-touch hiánya), így a kritikusok sem ájultak el tőle, ám ahhoz elég volt, hogy a tajvaniak stabilan megvessék vele a lábukat a piacon. 2009-ben már 8,1 millió eladott készülékkel 4,6%-os részesedésre tettek szert, ami a negyedik helyre volt elég közvetlenül az Apple mögött. Az ebben az évben bemutatott HTC Hero remek fogadtatásban részesült. Ez a modell már az Android harmadik változatát, az 1.5-öt futtatta, képes volt multi-touchra, s a Heróval debütált a cég “Sense” nevű saját kezelőfelülete is.
2010 erős év volt a HTC számára. Nyitottságukról mindent elmond, hogy elsőként csatlakoztak a frissen beindított Windows Phone-programhoz is, így az ebből született D7 lett az egyik első „csempés” rendszert futtató készülék. Az év másik nagy eseménye a Google-hez köthető, ugyanis a tajvaniak kaptak megbízást a Nexus-széria első mobiljának elkészítésére. A Nexusok lényegében a mai Pixelek elődeinek tekinthetők: az aktuális gyártó mindig a keresőóriással szoros együttműködésben fejlesztette őket, s teljesen módosítatlan (stock) Androidot futtattak. A HTC műhelyéből „kigurult” Nexus One-t kifejezetten szerették a kritikusok, így más márkáktól további 7 modell követhette a program 2015-ös leállításáig.
2010 negyedik negyedévében a HTC már 8%-os szeletet hasított ki a mobilok piacából, amiben nem kis szerepe volt az aktuális androidos csúcsmodelljük, a Legend sikerének. Ez a készülék már akkor AMOLED kijelzőt és unibody alumínium házat kínált, amikor a legtöbb gyártó még az LCD-nél és a műanyagnál volt leragadva. A tajvaniak ügyesen tették magukévá a „prémium gyártó” imidzsét azzal, hogy szándékosan kerülték a kifejezetten olcsó modellek bemutatását, telefonjaikba pedig mindig igyekeztek valami komolyabb újdonságot csempészni. Remek példa erre a szintén 2010-ben bemutatott HTC EVO 4G, amely az első 4G-s telefon volt az Egyesült Államokban (ahol különösen sikeres lett, 2011-ben már piacvezető pozícióra téve szert).
Lemaradás a mezőnytől
2011 elején a HTC volt a harmadik legértékesebb mobilgyártó az Apple és a Samsung mögött, ám mégis ebben az évben kezdődött a márka hanyatlása. A harmadik negyedévben ugyan még történelmi csúcsot, 10%-os piaci részesedést mutattak a Counterpoint Research adatai, utána viszont meredeken esett a görbe. 2012-ben már csak 4,5 százalékot hasítottak ki a teljes tortából, majd állandósult a márka eljelentéktelenedése: 2013-ban mindössze 2,7%-ot értek el, a 2014-es mezőnyben pedig csupán az „Egyéb” kategóriába fértek be.
De mi okozhatta a hirtelen összeomlást? A HTC esetében nem könnyű egyértelműen rámutatni arra, hogy mit rontottak el. A telefonokkal ugyanis nem bakiztak látványosat, náluk nem volt gyenge antenna, vagy felrobbanó akkumulátor. A tajvaniakat azzal sem lehetett vádolni, hogy a Nokiához hasonlóan későn kapcsoltak volna, hiszen úttörőként csatlakoztak az Androidhoz, s a Windows Phone-ra sem mondtak nemet, amikor a Microsoft megkísérelte gyengíteni az Apple és a Google uralmát. A drasztikus hanyatlás valójában több tényező összjátékaként jelentkezett.
A HTC visszaesésével kapcsolatban az egyik leggyakrabban emlegetett tényező a gyenge marketing. A cég szlogenje 2010-től a „Quietly brilliant”, azaz „Csendesen briliáns” lett, ami egy sajátos filozófiát tükrözött. A tajvaniak ugyanis feltűnően keveset költöttek reklámokra abban bízva, hogy készülékeik „magukért beszélnek”, s ha elég jó termékeket gyártanak, azokért majd úgyis bejelentkeznek a vásárlók. Ezzel kapcsolatban Jason Mckenzie, a vállalat marketingért felelős elnöke egy 2012-es interjújában elmondta, hogy a Samsung csaknem hatszor annyit költött reklámokra, mint ők. Márpedig úgy nehéz eladni, hogy a többiek „túlkiabálnak” a piacon. Mire a tajvaniak felismerték ezt a hibát, már túl késő volt számukra. 2013-ban egymilliárd dollárt öltek egy nagyszabású kampányba, amelyben még Robert Downey Jr. is feltűnt (12 millió dolláros gázsiért), ám a süllyedő hajót még Vasember sem tudta befoltozni.
Az eladások összeomlásának másik kiváltó oka az lehetett, hogy a HTC-nél egyszerűen nem voltak meg az erőforrások ahhoz, hogy tartsák az iramot az észbe kapó nagyobb gyártókkal. A tajvaniak ugyanis szó szerint törték az utat az Androiddal, így remek pozícióból indultak, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a robotos rendszer fog kiemelkedni az iPhone OS-szel versengő alternatívák (pl. BlackBerry OS, Symbian, Bada) közül. Ez lehetővé tette, hogy hirtelen jól látható piaci részesedésre tegyenek szert, ám amikor a nagyobb játékosok (főként a Samsung) is komolyan rágyúrtak a platformra, egyszerűen lemosták a kis HTC-t a pályáról. A kegyelemdöfést az olcsóbb kínai márkák (Huawei, Xiaomi, Oppo, Vivo) inváziója vitte be, amire a tajvaniaknak nem volt válaszuk. Azzal ugyanis, hogy a HTC szándékosan kerülte az olcsó ajánlatokat, nem csak alternatívát nem tudtak kínálni, de a márka ismertségének sem tettek jót. Egy szuper, elérhető árú sikermodell remekül vitte volna a brand hírét a vásárlók körében, de ilyennel ők sosem álltak elő.
Mindig küzdve, meg nem állva
Pedig egyébként nem mondhatni, hogy a HTC csak várta volna a csodát. Egyrészt folyamatosan próbáltak innoválni, a 2014-ben kiadott One (M8) például jócskán megelőzte a konkurenciát a dupla hátlapi kamerájával, ám ez akkor még senkit sem izgatott. 2016-ban a Valve-val közösen Vive néven VR-headsetet fejlesztettek, ami a mai napig az egyik legerősebb név a piacon. A Google még ugyanebben az évben mutatta be az első Pixel telefont, amelynek a gyártója és a fejlesztője is a HTC volt. S ha már telefon: a tajvaniak 2017-ben előálltak a cég digitális asszisztense köré felhúzott U-szériás mobilokkal, melyek közül a U11 egy ideig a világ legjobb telefonos kamerájának címét is birtokolta.
Az eladások zuhanását azonban semmi sem tudta megállítani. A pénz szűkében lévő vállalat így kétségbeesett tettre szánta el magát: 2017-ben átengedték a Google-nek a kb. 10.000 fős fejlesztőcsapatuk ötödét, főként azokat, akik addig a Pixel mobilok fejlesztésében segédkeztek. Az 1.1 milliárd dolláros üzlet keretében a tajvaniak még a szabadalmaikat is licencelték a keresőóriásnak, habár nem exkluzív módon, tehát azokat a továbbiakban nem csak a Google használhatta. A tranzakció 2018 januárjában zárult le, az így befolyt összeg pedig pont elég volt ahhoz, hogy a HTC a felszínen maradjon.
Az azóta eltelt két év azonban nem hozott átütő dobásokat (habár előálltak egy kriptovalutás telefonnal), így most sem mondhatjuk, hogy túlságosan bizalomgerjesztő lenne a cég jövője. Mi persze mindenképp örülnénk, ha a 16-án lelepleződő Desire 20 Próval összejönne a Nagy Visszatérés, hiszen a HTC-től mindig érdekes, s főként jó mobilokat láthattunk. Más kérdés, hogy az ár tekintetében mennyire tartják majd a kínaiak által diktált tempót, illetve az sem tiszta, hogy ha a tajvaniak korábban sem tudtak elegendő figyelmet generálni, akkor most mitől oldódna meg ez a probléma. Az viszont mindenképp dicséretes, hogy a HTC nem adja fel, az elmúlt 10 év történetét látva pedig elmondhatjuk, hogy igenis érdemes rajtuk tartani a szemünket.
Forrás: phoneArena, Android Authority, PhoneYear, Wikipedia
