IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az FBI sikeresen átjutott az iPhone-ok védelmi hálóján

Hónapok keserves próbálkozása után az FBI végre sikeresen feltörte a 2019-es pensacolai haditengerészeti bázison lövöldöző támadó készülékeit, akit most már terrorcselekménnyel vádolnak.

Az FBI-nak és az Apple-nek igen messzire nyúlik vissza a közös története. Elég, ha azt tudjuk, hogy évek óta megy a huza-vona az iPhone-ok titkosítása körül, illetve azzal kapcsolatban, hogy milyen adatokat hajlandó a cupertinói tech óriás a hatóságok rendelkezésére bocsátani.

Korábban, 2016-ban már terítéken volt ugyanez a téma, akkor az Apple megtagadta a bepillantást Syed Farook iPhone 5c-jének a tartalmába, aki 14 embert mészárolt le San Bernardinóban.

Most is az Apple segítsége nélkül sikerült átjutniuk a készülékek védőhálóján, ami rendesen szúrja is az FBI jelenlegi igazgató Christopher Wray és William Barr államügyész szemét. Mindketten komoly aggályokat fogalmaztak meg az ügyben a hétfői sajtótájékoztatón. Szerintük a lövöldöző iPhone-jainak titkosítása nagyban hátráltatta a nyomozást.

William Barr, államügyész és Christopher Wray, az FBI igazgatója – Forrás: Getty Images

„Köszönhetően az FBI nagyszerű munkájának – és nem az Apple-nek – fel tudtuk oldani Alshamrani telefonjait. – mondta Barr, aki továbbá kihangsúlyozta, hogy sok-sok adófizető dollárja kellett ahhoz a manőverhez, hogy bejussanak Mohammed Saeed Alshamrani készülékeibe, aki megölt három amerikai tengerészt és megsebesített nyolc másik embert tavaly december 6-án.

Az Apple ezzel szemben azt állítja, hogy Alshamrani felhasználójának lehető legtöbb iCloud adatával segítette a nyomozást, attól függetlenül, hogy az nem volt elég ahhoz, hogy be tudjanak jutni a készülékekbe. Így a hatóságoknak hetek kemény munkájába telt, mire feltörték az iPhone-okat.

Amikben olyan adatokat találtak, melyek arra engednek következtetni, hogy Alshamrani kapcsolatban állt az Al-Quaeda terrorszervezettel.

Wray továbbá kiemelte, hogy a vállalat csak vesztegeti az iroda idejét és erőforrásait, van most éppen elég bajuk a koronavírus járvány kellős közepén, próbálják megvédeni az embereket, erre még arra is időt kell pazarolniuk, hogy a megfelelő bizonyítékokhoz hozzájuthassanak. Már hónapokkal ez előtt megvolt a bírósági végzés is.

Adatbiztonság. Ezt jelenti az iPhone. – Forrás: Apple

Az Apple döntése pedig veszélyes következményekkel járhat még nemzetbiztonsági szinten is, amit Barr elfogadhatatlannak tart. Bár, azt megérti, hogy a vállalat szeretné a lehető legjobb biztonsági megoldásokat nyújtani felhasználói számára, de azért nem minden áron kéne így tenniük. Szerintük nincs rá semmi ok, amiért az Apple ne készíthetné el úgy szoftvereit és adatbázisait, hogy adott esetben a bírósági végzéssel ne lehessen hozzáféri az azokban enkriptált adatokhoz.

Az Apple szerint viszont lehetetlen olyan kiskaput építeni a rendszerbe, ami biztosíthatná, hogy csak a megfelelő személyek láthassanak bele az adatokba és rosszakarók ne tudják kiaknázni ezeket a sebezhetőségeket. Ezzel gyakorlatilag hazugsággal vádolták Barr-t, aki szerintük csak a kongresszust akarja befolyásolni, hogy azok gyengítsék a titkosításokra vonatkozó szabályokat, ez által a felhasználók lehetőségeit is korlátozzák.

Szép kis csetepaté. Te melyik oldalra állnál? Ki kell adni az Apple-nek az adatokat vagy védjék csak tovább a felhasználók érdekeit úgy, ahogy eddig?

Forrás: The Verge

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó