IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az új elektromos Mercedes még a Teslát is lekörözné!

A tisztán elektromos EQS a tervek szerint 700 km megtételére lesz képes egyetlen töltéssel, ez pedig verné az eddigi listavezető Tesla Model S Long Range eredményét.

Az S-osztály elektromos változatáról szóló első hírmorzsák még 2018-ban bukkantak fel, tavaly aztán megérkezett a koncepció, s azóta egyre több információt osztanak meg az autóról. Maga az EQS egyébként a cégcsoport albrandjének számító EQ elektromos autó kategóriába esik majd, ahol jelenleg az EQ Smartok, az EQC crossover, az EQV kisbusz és a tesztelés alatt álló EQA kompakt autó kap helyet. A kategóriáját illetően tehát egy tisztán elektromos autóról beszélünk, emellé a Mercedes-Benz legprémiumabb jelzését, azaz az S betűt kapta, habár ez itt inkább a minőségre, eleganciára utal majd, mint a méretre.

Hosszát, kinézetét elnézve ugyanis inkább egy C-osztály juthat eszünkbe, ám teljesítménye, felszereltsége, extravagáns megoldásai és persze az ára bőven magasabb polcra helyezi majd az EQS-t. Apropó ár, egyelőre csak sejtések vannak, ez pedig egy 100 000 dolláros árcímkét vetít előre. Ha megnézzük, hogy ma itthon pont ennyibe kerül, egy teljesen alap S-osztály (reméljük ennyiért azért elektromos ablakemelő van benne), még akkor sem rossz összeg, ha tudjuk, hogy a máshol 100 ezres árcímke itthon tuti nem annyi lesz végül.

Hogy mit kapunk ennyi pénzért? Az autó acél, alumínium és karbonszál gondosan megtervezett ötvözetéből készül, a karosszéria alatt pedig a tengelyeken elhelyezett egy-egy villanymotort rejt majd. Ezek gördítik majd tovább a luxusszedánt, méghozzá 24 colos kerekeken, az energiaellátásról pedig a 100kWh-s akkucsomag gondoskodik majd. Az EQS várható teljesítménye 470 lóerő, valamint 760 Nm nyomaték, ezzel 0-ról 100-ra 4,5 másodperc alatt lesz majd képes felgyorsulni.

Nagyon várjuk, hogy az utakon is lássunk egy ilyet. Vagy egy majdnem ilyet. Forrás: Top Gear

Az EQS legérdekesebb mutatója azonban a hatótáv. Ezt ugyanis több, mint 700 km-nek adta meg a gyártó, sőt a 2019-ben Dieter Zetschét váltó Ola Källenius, a Mercedes-Benz feje is megerősítette, a tervek szerint az EQS lenyomhatja majd a jelenleg rekordernek számító Tesla Model S Long Ranget. Utóbbi a hivatalos adatok szerint 609 km-t tud megtenni egy feltöltéssel, a gyártóknak ez a versengés pedig pont olyan presztízzsel bír, mint a leggyakrabban eladott vagy a leggyorsabb szériagyártású jármű.

Ráadásul a megfelelő gyorstöltővel, akár 20 perc alatt is elérhető a 80%-os töltöttség, persze ezek ritkán találhatóak meg a sarki benzinkúton. Az EQS persze nem csupán itt verné agyon az autópiacot, a megjelenését illetően is brutális az első koncepció, főleg annak ultramodern belső tere. Sajnos ebből nagyon ritkán marad meg akár csak az 50%-a a végső modell kifutásakor, de reménykedni azért szabad. Az említésre méltó LED-es megoldásokon túl, melyekből csak az autó karosszériáján 917 darabot helyeztek el (188 az autó orrán, 229 a hátulján, 500 pedig a fényszórókban), a belső tér futurisztikus mivoltáról beszéljenek inkább a képek.

Ha már a Teslához hasonlítják, hasonlítjuk az autót, érdemes megjegyezni, hogy alapból 3. szintű autonóm működésre lesz majd képes, ez azonban az egyedi moduláris rendszereknek köszönhetően az autó szenzorai bármikor átalakíthatóak akár a teljeskörű önvezetés szintjére is. Legalábbis a jelenlegi tervek ezek, mi már nagyon várjuk, milyen lesz a végleges, sorozatgyártásba kerülő EQS. Ha olyan, mint az EQC, nem fogunk csalódni.

Forrás: Mercedes-Benz, Car and Driver

Szerinted van értelme a piacon egy ilyen autónak?

Kapcsolódó cikkeink

Miért ragaszkodik még mindig az Apple az okosautó projekthez?

Anikó

Összefogott a Hyundai és az NVIDIA

Zsolt

Extra újdonsággal érkezik az elektromos Mustang

Szarka