IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Bátor az Apple kétéves vállalása a komplett ARM-es átállásra?

Ha valaki olvasgatta a WWDC előtt az Apple-környéki híreket, nem érhette túl nagy meglepetésként a vállat ARM architektúrával kapcsolatos bejelentése.

Azt is borítékolni lehetett előre, hogy nem egy nap alatt fog megtörténni az átállás, mivel nemcsak új ARM chippel szerelt termékeket kell kihoznia a vállalatnak, de a mostani felhozatalt is frissítenie kell. Minden napra pedig nem juthat Maces bejelentés, sajnos.

Az viszont már egészen meglepő volt, legalábbis számomra, hogy az első ARM-es modell érkezését már be is lógatták idén év végére. Szerintem sokkal reálisabb lett volna a jövő év eleje, de természetese ők tudják.

2018-ban már kvázi biztos volt belső forrásokból, hogy a cégen belül már csomó ARM-es prototípust használnak, így ha 2020-ban nem is tették volna meg a bejelentést, akkor sem kellett volna éveket várni.

Ha az első ARM-es Mac 2020 negyedik negyedévében megérkezik (naptári, nem Apple féle csúsztatott), és a szokásos bemutatási ütemben haladnak, akkor 2022 szintén negyedik negyedévére az egész termékpalettát le lehet cserélni, és 2023-tól búcsút mondhat a vállalat az Intel chipjeinek.

Azonban a kétéves vállalás egészen durva fejlesztési timeline-t feltételez. A cég ezzel nemcsak azt vállalta, hogy idén piacra dob egy ARM-es Macet, mondjuk egy MacBookot, de azt is, hogy 2022 végéig bármilyen ARM-es Macet el tudnak készíteni, mondjuk egy Mac Prót.

A mostani új Developer Transition Kitben már egy A12Z által meghajtott Mac minit biztosítanak a fejlesztők számára, amin a macOS Big Sur dev bétája fut az új Xcode-dal karöltve. A vállalat szerint ezzel a hármassal fejlesztők napok alatt átkonvertálhatják meglévő alkalmazásaikat.

A szoftveres átállásnak nem csak fájdalommentesnek, de jobb esetben feltűnés nélkülinek is kéne lennie. Erre ott a Catalyst is, amivel a fejlesztők nem csak még jobb Maces alkalmazásokat készíthetnek, de képesek lehetnek bármilyen iPhone-ra és iPadre készített appot is futtatni Macen gond nélkül.

Ez azért nem kis váltás, azonban biztosan lehetünk abban, hogy bár bátor a vállalás, egy akkora cég valószínűleg pontosan tudja nem csak két évre előre, hogy mit vállal. Én személy szerint örülök, hogy a macOS és iOS esetén is sokat nyitottak a fejlesztők felé és már nem csak a natív megoldásokat erőteti a vállalat egy csomó esetben.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó