IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Marad a Fortnite törlése, ennyi felhasználót bukott az Epic

Két nap sem telt el Epic vs. Apple-hír nélkül, az ügyet tárgyaló bíró ugyanis időközben újabb döntést hozott, az eljárás iratanyagából pedig valaki azt is kibogarászta, hogy pontosan hány iOS-es felhasználót érint a Fortnite törlése.

Még augusztusban írtunk arról, hogy az Epic és az Apple jogi háborújának első fordulója mindkét félnek kedvező ítéletet hozott. Az ügyben eljáró Yvonne Gonzales Rogers bírónő akkor úgy határozott, hogy a cupertinóiak az eljárás végéig sem kötelesek visszaengedni a Fortnite-ot az App Store-ba, viszont egyúttal eltiltotta őket attól, hogy blokkolják az Epic felhasználói fiókját. Az előbbi döntés azt jelentette, hogy a Fortnite egész addig nem kerülhet vissza az almás alkalmazásboltba, míg az Epic nem távolítja el belőle saját fizetési megoldását, az utóbbi pedig azt, hogy az Unreal Engine-t használó appok fejlesztői továbbra is háborítatlanul dolgozhatnak az Epictől licencelt grafikai motorral.

Ez a döntés azonban csak ideiglenes hatályú volt azzal a kikötéssel, hogy a bíróság további bizonyítékok megvizsgálásával később végleges ítéletet hoz a kérdésben. A második körre mostanáig kellett várni, de ez sem hozott meglepetést. Gonzales ugyanis a mélyebb megfontolást követően is kitartott korábbi álláspontja mellett , melynek lényege, hogy az Apple a szerződésszegés miatt joggal törölte a Fornite-ot az App Store-ból, de a fejlesztői fiók és az Unreal Engine blokkolása aránytalan lépés, ami a viszályban nem is érintett külsős szereplőknek ártana leginkább.

A végleges határozattal már egészen biztosak lehetünk benne, hogy ha az Epic ragaszkodik a saját fizetési rendszeréhez, akkor a Fortnite-ot maximum a jövő tavasszal kezdődő per nekik kedvező ítélete után láthatjuk viszont az App Store-on. Ahogy az az ideiglenes döntésnél is volt, az érintett felek ezúttal is az ítélet számukra pozitív részét dicsérték kommentárjaikban. A nyilatkozatok egymás mellé téve kifejezetten vicces diszharmóniát alkotnak, érdemes őket elolvasni:

„Az Epic Games hálás, hogy az Apple-t a per folytatásában is eltiltják az Unreal Engine és a játékfejlesztő ügyfeleink elleni megtorlástól. A bíróság védelmével folytatjuk az iOS-es és a Mac-es fejlesztést, és továbbra is mindent megteszünk az Apple versenyellenes magatartásának felszámolásáért.” – mondta az Epic szóvivője.

 

„Hálásak vagyunk, amiért a bíróság felismerte, hogy az Epic cselekedetei nem szolgálják az ügyfeleik érdekeit, és hogy az esetlegesen felmerült problémákat maguk okozták, amikor megszegték a megállapodásukat. Az App Store az elmúlt 12 évben egy gazdasági csoda volt, amely transzformatív üzleti lehetőségeket teremtett kis és nagy fejlesztőknek egyaránt. Bízunk benne, hogy jövőre megoszthatjuk az innováció és a dinamizmus ezen örökségét a bírósággal”- hangzott el az Apple részéről.

Az ideiglenes döntés véglegesítésénél viszont sokkal érdekesebb, amit a Daniel Ahmad, a Niko Partners elemzője böngészett ki az ügy iratanyagából. A Twitteren megosztott szövegrészlet ugyanis pontosan leírja, hogy az Epic Games mennyi játékost vesztett az augusztusban kirobbantott háborúskodással.

A leírás szerint a Fortnite-ot a 2018. áprilisi feltöltésétől a 2020. augusztusi törléséig összesen 116 millió felhasználó telepítette, akik több mint 2,86 milliárd órát öltek a játékba. A napi átlagos felhasználói szám iOS-en 2,5 millió volt, ami a teljes (PC, konzolok, Android) átlag 10%-ának felel meg. Ami viszont a legfontosabb, hogy az iOS-es felhasználók 63%-a (kb. 73 millió ember) kizárólag ezen a platformon fért hozzá a játékhoz, s ráadásul még többet is költöttek benne, mint az androidos tábor (de nem annyit, mint konzolos társaik).

Magyarul a jogi csetepaté nem kevés felhasználóval szúrt ki, és az Epic is jól látható összeget veszít a balhén. Ez persze nyilván semmi ahhoz a nyereséghez képest, ami akkor ütné a markukat, ha az eljárás végén egy kedvező döntéssel megszabadulhatnának az Apple 30%-os illetékétől. Addig viszont tovább ketyeg a veszteség, és valószínűleg a Fortnite sem lesz már népszerűbb.

Egy 100.000 tinédzser megkérdezésével zajló nemrégi felmérés legalábbis arra jutott, hogy a Call of Duty: Warzone-t már többen kedvelik, mint az Epic építkezős lövöldéjét. A népszerűség kérdését az Apple is igyekszik felhasználni a védekezésben: egy szeptemberi beadványukban a cupertinóiak azt írták, hogy az Epic Games csak azért kezdett bele a háborúba, hogy újra feltüzelje az érdeklődést a játék iránt. Állításukat számokkal is igyekeztek alátámasztani, szerintük 2020. júliusára 70%-ot esett a Fortnite népszerűsége a 2019. októberi szinthez képest.

Forrás: The Verge

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó