IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Márciusban jöhet az új iPad Pro

Egy friss pletyka szerint a profi táblagép következő generációja már a spájzban van, és tartogat néhány újdonságot.

Tegnap számoltunk be a Macotakara alap iPadet érintő jelentéséről, de a japánok nem álltak le, s azóta az iPad Próról is külön cikkel jelentkeztek. Az oldal úgy tudja, hogy a legdrágább almás tablet következő frissítése márciusban esedékes, ami nem túl merész feltételezés, hiszen az előző két generációt is a tavasz első hónapjában, méghozzá 18-án leplezte le az Apple.

A jelenlegi iPad legizgalmasabb fejlesztése nem is maga a gép, hanem a kiegészítőként megvásárolható Magic Keyboard volt.

Tavaly nem kaptunk új dizájnt, a 2020-as iPad Pro legnagyobb újdonsága a 3D-s képalkotást lehetővé tevő LiDAR szkenner volt, illetve az A12Z névre keresztelt chip, amiről később kiderült, hogy valójában „csak” egy A12X némi GPU-tuninggal. A Macotakara szerint az idei frissítés sem lesz sokkal izgalmasabb, de a dizájn terén több apró változás is jön: csökken a hangszóróknak szánt bevágások száma és máshová kerülnek a lyukak, a kameraszigeten belül már nem fognak kiállni a lencsék, a 12,9-es változat pedig 0,5 mm-rel vastagabb házba kerül.

A japánok egy korábbi pletykával egyetértésben az utóbbiból arra következtetnek, hogy csak a nagyobb kivitel kapja meg a korábban is pletykált Mini-LED háttérvilágítást, ami az új iPad Pro legnagyobb dobása lehet. Ez a technológia több szempontból is előrelépés a jelenlegi modellben használt LED-ekhez képest: nagyobb fényerősséget, sötétebb feketéket és jobb energiahatékonyságot tesz lehetővé. Magyarul hasonló előnyökkel jár, mint az OLED, viszont kevésbé fenyegeti a beégés veszélye.

Arra sajnos nem tértek ki a Macotakara forrásai, hogy az ötödik generációs gépet milyen hardver hajtja majd. Az új iPad Air mindenesetre megkapta az A14-es chipet, így valószínűsíthető, hogy a Próba ennek egy erősebb változata kerül, a hagyomány szerint A14X néven. De egyesek merészet álmodnak, és eljátszottak a Macekben hasító M1 chip gondolatával is, ám ennek használatára nagyon halvány esély mutatkozik. Akárhogy is legyen, a március már nincs messze, hamarosan megtudjuk az összes részletet.

Te várod már az új iPad Prót?

Forrás: Macotakara

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó