IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Nevetség tárgya az Apple Music a Twitteren

A zenestreaming platform évösszefoglaló funkciója továbbra is szimplább a Spotify megoldásánál, a felhasználók pedig gúnyos mémekben adnak hangot nemtetszésüknek.

A cupertinóiak már több mint öt éve vannak jelen a zenestreaming piacon az Apple Musickal. A 2015-ös indulás óta a becslések szerint sikerült felépíteniük a második legnépszerűbb ilyen platformot, ám 60 millió felhasználójával ez még mindig eltörpül a több mint 100 millió fizető ügyfelet kiszolgáló Spotify mellett. A Music vs. Spotify-meccs sokak számára identitáskérdéssé vált: egyesek az iOS-be integrált Music kényelmére, mások a Spotify funkcióira esküsznek.  Most éppen az utóbbiak tábora hangosabb a Twitteren, méghozzá a 2020-as összefoglalók miatt.

Az Apple még tavaly vezette be a „Replay” nevű funkciót, ami év végén megmutatja, hogy az adott esztendőben milyen dalokat, előadókat, albumokat hallgattunk hány órán keresztül.  A lépés válasz volt a Spotify hasonló, „Wrapped” néven futó megoldására, ám ennek színvonalát a jelek szerint azóta sem sikerült elérniük a cupertinóiaknak. A Twitter egy szegletében legalábbis most éppen azon gúnyolódnak a felhasználók, hogy a Replay mennyivel primitívebb a svédek megközelítésénél.

Apple Music Replay. Forrás: Twitter
A Spotify remekül ért a tálaláshoz, ami nem hátrány egy megosztásra épülő kultúrában. Forrás: The Verge

Az Apple Music összefoglalójával ugyanis csak egy szimplább prezentációt kapunk a saját kis Best of 2020-felsorolásunkkal, míg a Spotify látványos grafikonokkal, változatos szempontok alapján értékeli az elmúlt évünket. Az almás szolgáltatás lemaradására már tavaly is sokan rámutattak, amikor az internetet ellepték a Spotify-tábor tetszetős posztjai, és idén sincs ez másként. A Twitteren fel is bukkant néhány mém a jelenségről.    

Az Apple helyzete nem túl irigylésre méltó. Ha nem kozmetikáznak a Replayen, akkor ez a téma minden évben felkapott lesz, ha viszont rálépnek a Spotify útjára, akkor a másolást olvashatják a cég fejére. Nincs más hátra, elő kellene rukkolni valami egyedibb attrakcióval, még ha az összefoglaló statisztika nem is a legrugalmasabb műfaj…

Szerinted ez csak vihar a biliben, vagy neked is hiányzik egy Wrappedhez hasonló megoldás az Apple Musicon?

Forrás: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Egyre nagyobb teret nyernek a szolgáltatások és reklámok az Apple portfoliójában

Anikó

Az Apple Music még mindig nem tudja lenyomni a Spotify-t

Anikó

A Spotify betör a hangoskönyvek piacára

Anikó