IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Tim Cook: leszegjük a fejünk és dolgozunk tovább

Az Apple vezér szerint a megváltozott körülmények bizonyos területeken pozitív hatást okoznak, és a vállalatot az új termékek éltetik.

Tim Cook az éjszakai negyedéves jelentésről szóló befektetői telefonbeszélgetésben természetesen sokszor említette a jelenlegi helyzet sajátosságait, és a befektetői kérdések közül is sok kapcsolódott a kialakult helyzethez.

WWDC: 2019

Mint elmondta, nekik is szokni kell az otthoni munkavégzést. A vállalat egyes területei ettől még a szokásosnál is produktívabban dolgoznak, míg más területeken némi visszaesés tapasztalható. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem állnak le:

Az új termékek éltetnek minket, ezért tovább dolgozunk. Ahogy látható a mostani negyedéves munkánk alapján, a körülmények ellenére leszegjük a fejünk és dolgozunk, mert tudjuk, hogy a vásárlóinknak kellenek a termékeink. Ők ezekben az időkben még fontosabbak.

Az iPhone SE, az iPad Pro és a Magic Keyboard, valamint a MacBook Air piacra dobása egyébként egyértelműen alá is támasztja a fenti állítást. Persze minket nyilván érdekel, hogy hány új Apple terméket várhatunk még idén.

Arra a kérdésre, hogy a krízis milyen új bevételi lehetőségeket jelenthet, egy félig kitérő választ adott. Cook szerint ugyanis a mostani helyzet megmutatja, hogy milyen munkák végezhetők otthonról, és ugyan a dolgok normalizálódására számít, az egyértelműen látszik, hogy az Apple termékek milyen szerepet tölthetnek be a távmunkában.

Cook korábban elég sűrűn nyilatkozott az egészségügyi funkciók lehetőségeiről, és a mai nyitó beszédében is említette, hogy az Apple Watch EKG funkcióját egyre többen használják az USA-ban orvosok is, hogy távolról tudják pácienseiket ellenőrizni. Most az egészségügyi krízis közepén adott a kérdés, hogy milyen lehetőségeket rejt még a terület, dolgoznak-e új megoldásokon. A válasz egyértelmű igen volt, mivel:

Már korábban is láttuk, hogy ez a terület egy hatalmas lehetőség a vállalat számára, amivel sok embert segíthetünk is. Nem mondanám, hogy az egészségügyi kapu szélesebbre tárult. Azt mondom, hogy eddig is tárva-nyitva állt.

Hogy ez mit jelent pontosan, azt nem tudhatjuk. Korábban sokat cikkeztek arról, hogy az Apple Watch a jövőben képes lehet majd érintésmentesen vércukor szintet mérni. Ez azonban kissé távolinak tűnik még a realitástól.

Idén az őszi 3-4 új iPhone modell előtt még egy 13″-es új MacBook Prót és a már nagyon időszerű iMac frissítést várjuk, de új AirPods modellről, az AirTag feltámadásáról és Apple fejhallgatóról is szóltak már hírek. Talán az idén virtuálisan megtartott WWDC-n jöhetnek az új termékek?

Te mit gondolsz, a válság lelassítja az Apple termékfrissítési politikáját, vagy épp belehúznak majd?

Borítókép: Wallpaperden

Kapcsolódó cikkeink

Tim Cook a világ legbefolyásosabb emberei közt

Anikó

Tim Cooknak már csak egy nagy dobása lehet

Anikó

Elon Musk még mindig vezeti a legjobban fizetett CEO-k listáját

Anikó