IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Windows is jöhet az M1-es Macekre?

Craig Federighi egy interjúban árulta el, hogy részükről nincs akadálya a dolognak, a labda a Microsoft térfelén pattog.

Javában dübörög az ARM architektúrájú chipekkel szerelt Macek marketingkampánya, s ilyenkor az Apple vezetői is szószátyárabbak a szokásosnál. Az Ars Technica nemrég a szoftverfejlesztésért felelős alelnök Craig Federighivel, a hardveres főnök Johny Sroujivel, valamint a cég marketingjét vezető Greg Joswiakkal készített interjút. A beszélgetés egy pontján a Windows támogatására terelődött a szó, és Federighi úgy nyilatkozott, hogy ennek részükről nincs akadálya, csakis a Microsofton múlik, hogy megjelenik-e az ablakos rendszer az új Maceken.

Az alelnök azt mondta, hogy rendelkeznek a Windows ARM-es futtatásához szükséges alapvető technológiákkal, és a Microsoftnak kell meghoznia a döntést, hogy licencelik-e a szoftvert a felhasználóiknak. Azt viszont kerek-perec leszögezte, hogy az új Macek képesek a dologra, alternatívaként pedig addig is a wines appok futtatását lehetővé tevő CrossOvert ajánlotta.

A Hair Force One-ként is emlegetett Federighi szavai bíztatóan csenghetnek azoknak, akik Windowst is használnának az M1-es Maceken, jelenleg ugyanis ez csak az Intel-alapú elődökön lehetséges a BootCampen keresztül. Ezt az áthidaló szoftvert még 2006-ban mutatták be egy évvel azt követően, hogy az Apple átállt a korábban használt PowerPC-architektúráról, partnerséget kötve a most leváltott Intellel.

A Microsoft részéről viszont eddig még nem látott napvilágot olyan nyilatkozat, ami az új Macek windowsos támogatására utalna. A témáról legutóbb a váltást bejelentő nyári WWDC alatt beszélt a vállalat szóvivője, aki a The Verge-nek küldött állásfoglalásában rámutatott, hogy az operációs rendszer ARM-es változatát jelenleg csak a szoftvert előre telepítő gyártóknak licencelik. Ilyen például a Lenovo, de nemrég a HP is bejelentette a maga újdonságát, miközben a Microsoft gőzerővel dolgozik az ARM-Windows kompatibilitási gondjainak megoldásán.

A bootcampes múlt tükrében persze nem túl merész feltételezés, hogy a redmondiak előbb-utóbb az ARM-alapú Macekre is előállnak valamilyen megoldással, hiszen a két cégtől nem idegen a közös munka. Az Apple weblapján például a napokban tűnt fel, hogy együtt dolgoznak az új Xbox-kontroller iOS 14-es támogatásának megvalósításán, a mobilos rendszer ugyanis jelenleg csak a korábbi konzolok vezérlőit ismeri fel.

Forrás: 9to5Mac

Borítókép: Daniel About Tech

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó