IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Már egérrel és billentyűzettel is játszhatunk iPaden

Pillanatnyilag ugyan csak egyetlen játékkal, de az legalább pont az érdekesebb próbálkozások közül való.  

A tavalyi év egyik fontos eseménye volt iPad-fronton, hogy az iPadOS 13.4-gyel végre fejlettebb egér-és tapipad támogatás került az almás tabletekbe. Az Xbox One és PlayStation 4 kontrollerek mellett ezzel a rendszer újabb hasznos periféria kezelését sajátította el, és sokan fel is tették a kérdést, hogy vajon mikor vesszük hasznát ennek a játékokban is. A válaszra ugyan kicsit sokat kellett várni, de néhány napja végre felbukkant az első cím, ami az egértől sem jön zavarba: a Pascal’s Wager.

Maga a játék nem új, hardcore Apple fanoknak a 2019-es iPhone 11 bemutatóról lehet ismerős, ahol ezzel prezentálták az A13-as chip grafikus képességeit. A megjelenésére végül 2020 januárjában került sor, azóta pedig több DLC-vel is bővült. Lényegében egy jobban sikerült, kínai fejlesztésű Dark Souls-klónról beszélünk, ami mobilos címhez képest szokatlanul jó grafikát és összetett harcrendszert kínál. Az egér+billentyűzet kombót támogató frissítést még egy hete kapta meg, de a Reddit népe csak tegnap fedezte fel a lehetőséget. Az internet hamar rárepült a dologra, az eredeti poszt után a MaxTech jóvoltából már született YouTube-videó is.

Szó ami szó, egész furcsa látványt nyújt a billentyűzettel és egérrel körülvett iPad, ahogy egy ilyen látványosabb játék fut rajta, habár a „PC gaminget” a videó címével ellentétben én azért még nem temetném… Mindenesetre érdekes lesz látni, hogy a jövőben még melyik címek ugranak rá a lehetőségre, hiszen van már az App Store-ban bőven olyan játék, aminél hasznát vennénk a jól bevált kiegészítőknek: ott van például a KOTOR 1-2, vagy éppen a Civilization 6 és a Company of Heroes.

Ha te is szeretnéd kipróbálni az „egér-élményt”, a Pascal’s Wager 1790 forintért tölthető le, ezért cserébe megkapjuk a kb. 20 órás sztorit kínáló alapjátékot reklámok és egyéb lehúzások nélkül, s ha tetszik a tartalom, a bónusz DLC-k megvásárlásával akár tovább is húzható a móka.

Kapcsolódó cikkeink

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó

Elérhető az iPadOS 16

Anikó

M2-es és M1-es iPad Pro – mi változott?

Anikó