IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Máris jön a Galaxy Z Fold2 Lite verziója?

Nincs egy hete sem, hogy a Samsung a Galaxy Unpacked Part 2 virtuális show keretein belül immár másodszor is bemutatta a Z Fold2 csúcskategóriás összehajthatós telefonját, újra ismertette annak specifikációit, funkcióik és árát is. Most azonban, úgy tűnik közeleg a jóval pénztárcabarátabb Lite verzió…

Ahogy kijöttek az első hivatalos infók a Galaxy Z Fold2-ről máris mindenki azt kérdezgette, lesz-e “Lite” változat. Mondjuk jogosan, hiszen most már pár széria óta még az S, illetve Note család is megkapta az “olcsóbb” kiadásokat. A szuperdrága, 2000 dolláros (750 ezer Ft) vételárnak meg igazán nem ártana az árcsökkentés.

Viszont, ha most azt várod, hogy majd fele annyiba fog kerülni a low-budget verzió, akkor sajnos csalódnod kell. Az első kiszivárgott információk alapján körülbelül 1600 dolláros vételárral kerül a készülék a boltokba, már ha egyáltalán igazak a “hírek”. Ami persze még mindig őrülten sok egy telefonért, de azért a 400 dolláros spórolás akkor is jóval több, mint a semmi! Azonban azt senki ne várja, hogy ugyanazt a készüléket kapja kisebb árréssel. Nem-nem, kőkemény komprimisszumokat kell kötni…

Elméletileg a tavalyi Galaxy csúcsszériák belsőjét fogja megkapni. Ami annyit jelent, hogy a készülék egy Exynos 9825 processzorral lesz kitömve 12 GB RAM társaságában, 256 GB-nyi tárhellyel karöltve. A kijelző egy 7,2″-es Super AMOLED FHD+, a külső kijelzőnél pedig még nagyobb megkötések lesznek majd. Szóval “kicsit” kisebb és azért jócskán gyengébb lesz specifikációk terén, de ezt nem lehet leverni egy “Lite” kiadáson.

Annyit még hozzátennék, míg szerintem a Lite verzió a normál kialakítású telefonoknál egész jó ötlet – kapunk egy rosszabb anyaghasználatú telefont, de a belső specifikációk jószerével ugyanazok maradnak. Azonban míg a nem összehajtós telefonoknál annyira nem szempont a minőségi kialakítás, addig a Fold telefonoknál nagyon is nélkülözhetetlen perspektíva. Nagyon kényes mechanikáról beszélünk, aminek mondjuk pont nem kellene ketté törnie, mert “máshol” nem tudtak spórolni…

Természetesen jelenleg ez mind spekulációnak számít, míg a dél-koreai cég hivatalosan be nem jelenti a Lite verziót, illetve annak specifikációit, megjelenési időpontját és árát. Azonban mindenképp kíváncsian várom a fejleményeket meg majd az esélyt, hogy kipróbálhassam és elmondhassam, megéri-e?

Borító: Digital Trends

Forrás: SAMMOBILE

A Lite verziós Galaxy Z Fold2-re már te is “befizetnél” vagy még mindig inkább hanyagolod az összehajthatós telefonokat?

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung ismét az Apple új készülékén élcelődik

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Lesz valaha összehajtható iPhone?

Anikó