IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Mit is tud az iPhone-ok LiDAR szkennere?

Az iPhone 12 Pro szériája tartalmaz némi meglepetést kamera fronton, a LiDAR szkenner személyében. A misztikus kis pötty először a 2020-as iPad Próban kapott helyet. Nézzük, mit ad hozzá az iPhone-ok teljesítményéhez.

A LiDAR elnevezés egy mozaikszó, amely a „light detection and ranging” kifejezést takarja. Ez magyarul lézer alapú távérzékelést jelent, s évtizedek óta használt eljárás például a geodéziát, vagy a régészetet segítő térképek megalkotásánál. Konyhanyelven a LiDAR nagyjából úgy működik, hogy egy kibocsátó eszköz alacsony energiájú lézerrel bombázza a környezetet, s a visszaverődési idővel kalkulálva pontos, háromdimenziós képet generál az érintett területről.

Forrás: Geospatial World

A legtöbb futurisztikus technikához hasonlóan ez is katonai eszközként kezdte pályafutását repülőgépeken, majd akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor lehetővé tette az Apollo 15 misszió számára a Hold felszínének feltérképezését.

Újabban a LiDAR-ral az önvezető autókban találkozhattunk, ahol segít olyan „tereptárgyak” felderítésében, mint a kerékpárosok vagy gyalogosok. De még az is előfordulhat, hogy az otthonodban köröző robotporszívó is ezt a technológiát használja.

Az elmúlt néhány évben valóban megnyíltak a lehetőségek a LiDAR előtt. Mivel a rendszerek egyre kisebbek, olcsóbbak és pontosabbak, fontos kiegészítőkké váltak azokhoz a okos eszközökhöz, amelyek már rendelkeznek olyan hardveres adottságokkal, mint nagy teljesítményű processzorok és GPS.

Persze nem minden LiDAR rendszer egyforma. Egészen a közelmúltig a legelterjedtebb típusok 3D térképeket készítettek környezetükről úgy, hogy fizikailag végigpásztázták őket, hasonlóan a radarokhoz.

Az iPhone-okban és iPadekben azonban nincs lehetőség mozgó alkatrészeket elhelyezni, így első körben a LiDAR-os érát megelőzőleg ToF, azaz Time of Fligh szenzorok kerültek bele az okos eszközökbe.

A ToF érzékelők már ismerősek lehetnek más készülékekből is – ezek segítenek érzékelni a kép mélységét és utánozni a jobb kamerák bokeh hatásait. De az iPhone 12 Prókban és a 2020-as iPad Próban használt LiDAR szkenner ezen is túlmutat.

Míg az előbbi egyetlen infravörös fényimpulzust használ a 3D-s térképének elkészítéséhez, addig a pásztázó LiDAR szkenner rövid idő alatt lézerimpulzusokkal térképezi fel a helyet.

Ez két fő előnnyel jár: jobb, akár öt méteres hatótávolság és jobb objektum „takarást”, amely a virtuális objektumok megjelenése a valódiak mögött.

Ahogy az Apple az iPad Pro 2020 indításakor megjegyezte, a LiDAR szkenner adatait összegyúrják a kamerák és a mozgásérzékelő adataival, majd ezt tovább javítják az A12Z Bionic számítógépes algoritmusai a helyszín részletesebb feltérképezése érdekében. Más szóval, sok minden történik annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a képalkotás.

És bár az iPhone 12 A14 Bionic processzora jó támogatást nyújt az Apple LiDAR szkennerének, magában az érzékelőben is van mit javítani. Jelenleg az iPad Pro mélységi adatai nem rendelkeznek az egyes alkalmazások megfelelő működéséhez szükséges felbontással, nem elég részletes a 3D-s szkennelés és a Portré mód seem.

Ez azt jelenti, hogy az iPad Pro LiDAR szkennerét inkább olyan alkalmazásokhoz tervezték, mint a játékok vagy az AR bútorok közüli válogatása az IKEA Place alkalmazásában. Ezekhez jelenleg nem szükségeltetik a 3D-s objektumok pontosabb beolvasása.

Az Apple korábban már bemutatott néhány LiDAR-specifikus alkalmazást, amelyek valószínűleg megérkeznek “még ebben az évben” (valamikor az iPhone 12 rajta után), és az egyik érdekesebb a Hot Lava játék.

Az first-person kalandjáték iOS-en és PC-n az év végén új „AR móddal” bővül, amely az Apple LiDAR szenzorára támaszkodva forró kalandokat varázsol akár a nappaliba is.

Természetesen, ha AR, akkor Pokemon Go, a kiterjesztett valóság eddig egyetlen igazi slágere. Érdekes módon úgy tűnik, hogy a játék gyártója, a Niantic saját AR útját egyengeti, ahelyett, hogy az Apple technológiájára támaszkodna. A közelmúltban bejelentette a Pokemon Go új „valóságkeverési” funkcióját, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy valóban elbújjanak igazi tárgyak, például fák mögött. Ennek megvalósításához gyorsan fel is vásárolták a 6D.ai nevű 3D-s térbeli térképészeti technológiákkal foglalkozó vállalatot.

Végső soron a LiDAR szkenner megérkezése az iPhone 12 Prókba jelentősen megnöveli a technológiát alkalmazó appok számát – ez pedig igazi game changer lehet az iPhone-ban elhelyezett kamerák számára. Hiszen nem csak játékból áll a világ.

Eddig úgy tűnik, a LiDAR technológiát legjobban kihasználó appok belsőépítészeten alapulnak. Például az IKEA Place alkalmazás lehetővé teszi a nappali virtuális bútorokkal történő berendezését, tiszta Sims élőben.

Hovatovább az Apple a LiDAR szkennert az A14 Bionic Neural Enginével kombinálta, hogy éjszakai üzemmódban lehessen portrékat készíteni, ami azt jelenti, hogy a képek bokeh háttérhatást tartalmaznak a felvétel viszonylagos fényhiánya ellenére.

Hát nem csodás a technológia?!

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó