IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

21 éves a legjobb Apple-film

1999. június 20-án mutatták be a Pirates of Silicon Valley-t, ami egyszerű TV-s produkció létére is valósághűen ábrázolta az Apple és a Microsoft korai éveit, a Steve Jobst játszó Noah Wyle alakításával pedig még az almás cég legendás vezetőjét is sikerült  lenyűgöznie.

Steve Jobs 2011-es halála után Hollywood akkora lelkesedéssel repült rá az Apple-témára, hogy az álomgyár néhány éven belül két filmet is kitermelt: előbb a 2013-as Jobst Ashton Kutcherrel, majd a 2015-ös Steve Jobst Michael Fassbenderrel. Az utóbbit ugyan a társalapító Steve Wozniak is dicsérte Jobs személyiségének pontos megragadásáért, ám a sajátos forgatókönyve miatt a cég történetéről csak keveset tudhattunk meg belőle.

Ezért is lehet, hogy sokan a mai napig a TNT csatornára készült 1999-es TV-filmet, a Pirates of Silicon Valley-t tartják a téma legjobban sikerült feldolgozásának. Az idehaza két címen (először egy bruális félrefordítással „A szilikonvölgy Kalózai”, majd „Számító emberek”) is forgalmazott produkció ugyanis meglepő igényességgel vázolta az Apple és a Microsoft felemelkedését, valamint Steve Jobs (Noah Wyle) és Bill Gates (Anthony Michael Hall) konfliktusát. Vigyázat: spoilerek következnek!

A PoSV sztorija mindkét cég esetében a kezdeteknél veszi fel a fonalat. Láthatjuk a két Steve-et (Wozniak és Jobs), amint szakállas egyetemistaként rohannak át egy könnygázzal feloszlatott tüntetésen, majd nem sokkal később Bill Gates-t is, ahogy a kollégiumi szobájában kódol a világ első elérhetőbb árú mikroszámítógépére, az Altair 8800-asra. A történet nagyjából az összes olyan eseményt bemutatja, ami lényeges az Apple és a Microsoft filozófiája közötti éles különbség megértéséhez.

Így aztán szemtanúi lehetünk az Apple I-II sikerének és a Macintosh megszületésének, de annak is, hogy az elképesztő munkabírású Gatesék miként vették rá az IBM-et, hogy a nekik fejlesztett operációs rendszerüket más gyártóknak is eladhassák. Az igazi csemege azonban az ősbűn ábrázolása, ahogy 1979 decemberében Steve Jobs és az Apple csapata (valójában egy egyezség keretében) „elleste” a Xerox kutatólaboratóriumának úttörő fejlesztéseit, az egeret és a grafikus kezelőfelületet, amit később a Lisánál és a Macnél is felhasználtak.

Ez a jelenet adja a film központi konfliktusát, az ablakokra és az egérre épülő szoftveres megoldások ugyanis Bill Gates figyelmét is felkeltették, így az 1985-ben bemutatott Windows 1.0 már kísértetiesen hasonlított a Mac operációs rendszerére. A szabadalmak felett később kirobbanó pereskedés évekig tartó háborút eredményezett, aminek végül egy 1997-es üzlet vetett véget: ennek értelmében az ereje teljében lévő Microsoft 150 millió dollárt fektetett a csőd szélén táncoló Apple-be, melyért cserébe szavazati joggal nem járó részvényeket kapott.

Steve Jobs az 1997-es Macworldon. Jobs később élete legrosszabb szereplésének nevezte az eseményt, mivel a vetítővásznon bejelentkező Gates mellett ő és az Apple is kicsinek tűnt. Más kérdés, hogy a kompozíció akkor még pontosan tükrözte a valóságot. Forrás: Bloomberg

A Pirates of Silicon Valley az erről szóló bejelentéssel zárja a mesélést, a kibékülés képeivel pontot téve az elvi kérdéseket (zárt vs. nyílt rendszer, a minőség fontossága, stb.) is feszegető történet végére. A cselekmény tehát 26 évet ölel fel az egyetemtől az 1997-es bostoni Macworldig, ami nem csekély vállalás egy viszonylag alacsony költségvetésű tévés produkciótól. Főként annak tükrében, hogy végül milyen jól sült el a dolog. A PoSV ugyanis remek kritikákat kapott, s összesen 5 Emmy-díjra jelölték. Az IMDb-n a cikk írásakor 7,3 ponton állva előzi az újabb Jobs-filmeket, a Rotten Tomatoeson pedig 90%-os értékeléssel bír. A legbeszédesebb azonban messze az, ahogy a benne feltűnő karakterek fogadták.

Steve Wozniak például azt mondta a könnygázos nyitójelenetről, hogy amikor először látta, felkiáltott: „Istenem, ez pontosan így történt!”. Egy 2015-ös interjújában, még a Fassbender-féle Jobs megjelenése előtt úgy nyilatkozott, hogy addig ez volt a legjobban sikerült próbálkozás a valóság megragadására. „Minden esemény megtörtént és olyan jelentőséggel történt, ahogy azt a filmben mutatják.”-mondta a Business Insidernek.

Noah Wyle Steve Jobsként az első Macintosh társaságában. Forrás: Mafab

De nem csak Wozniak “hagyta jóvá” a végeredményt, hiszen Bill Gates sem határolódott el személye ábrázolásától. Anthony Michael Hall alakításáról legalábbis egy 2013-as reddites kérdezz-feleleken azt mondta, hogy „meglehetősen pontos volt”. Daniel Klottke, az Apple egyik legelső alkalmazottja nem fukarkodott az elismeréssel: remek filmnek nevezte a produkciót, Noah Wyle-ról pedig azt mondta, hogy néha olyan volt, mintha az igazi Steve Jobst látta volna a vásznon.

S hogy mit gondolt az akkor éppen az Apple megmentésén dolgozó Jobs? Wlye visszaemlékezése szerint a bemutató után a CEO felhívta, és azt mondta neki, hogy utálta a forgatókönyvet és magát a filmet is, de a színész alakításával rendkívül elégedett volt. Ez a mindig kritikus Jobstól önmagában is hatalmas dicséretnek számított volna, de a cégvezető nem állt meg ennyinél. A CEO rávette Wyle-t, hogy a következő Macworldon tréfálják meg a közönséget, és játssza el a szerepet a konferencia színpadán is.

A különleges fellépés forgatókönyvét maga Jobs írta, s még az ikonikus garbó-farmer párost is ő vásárolta a színész számára. Wyle így teljes “harci díszben” jelenhetett meg a rendezvényen, ahol emlékei szerint sikerült is átejtenie a hátsóbb sorokban ülő nézőket. A performansz néhány percig tartott, majd beviharzott az igazi Jobs, és helyretette az alakítást: megmutatta, hogy a prezentáción előbb kell palackozott vizet inni, s csak azután jön az ujjak összeérintése.

Steve Jobs ezen kívül sosem kommentálta nyilvánosan a Pirates of Silicon Valley-t, de ennél többet talán nem is kellett mondania. Az, hogy Wyle alakítása ennyire elnyerte a tetszését, mindennél beszédesebb volt. Különösen nagy dolog ez, ha figyelembe vesszük, hogy a film készítői sosem egyeztettek sem Jobsszal, sem Gatesszel a megformálásukról. A produkciót bemutató TNT-nek adott 2002-es interjújában a rendező Martyn Burke ugyanis azt mondta, hogy nem akart „hivatalos életrajzot” készíteni, ezért szándékosan kerülte a kapcsolatfelvételt a cégvezetőkkel. Cserébe viszont egy harvardi csapattal 7 hónapon át kutatták az Apple és a Microsoft történetét.

A sikerben persze vastagon benne volt  a két remekül eltalált főszereplő is. A Vészhelyzet révén akkoriban meglehetősen nagy sztárnak számító Noah Wyle-t ugyan kicsit győzködni kellett, de miután Burke megnézetett vele egy dokumentumfilmet a számítógépek történetéről, Steve Jobs karakterét megismerve lelkesen elfogadta a szerepet. Wyle egy későbbi interjújában shakespeare-i figurának nevezte a CEO-t, aki a drámák tragikus sorsú hőseivel ellentétben az 1997-es visszatérésével kapott egy második esélyt.

Az 1983-as Családi vakációban Chevy Chase fiát, majd a legendás Nulladik órában mélázó tinédzsert játszó Anthony Michael Hallt viszont nem kellett noszogatni, ő kifejezetten hajtott Bill Gates szerepére. A színész a film megjelenésekor generációja Henry Fordjaként jellemezte a Microsoft vezetőjét, megformálására pedig életre szóló szerepként tekintett.

Anthony Michael Hall Bill Gates szerepében egy IBM-mel. Forrás: Letterboxd

Mai szemmel nézve persze már nehéz hátast dobni a Pirates of Silicon Valley-től, hiszen kétségtelenül látszik rajta, hogy egy 21 éves TV-s produkció. Ez nem csak az operatőri munkából süt, de a helyenként kifejezetten esetlen dialógusokon is tetten érhető. Ezek felett viszont némi akarattal könnyedén át lehet siklani, hiszen a történetmesélés és a főszereplők alakítása még ennyi idő után is megállja a helyét. Az Apple egykori főhadiszállásán játszódó jelenetek például egészen zseniálisak, még ha a Bösendorfer zongora mellé kiállított BMW motorkerékpárt nem is sikerült eltalálniuk az alkotóknak.

Így aztán a szülinap közeledtével nem is mondhatunk mást, csak hogy tessék megnézni ezt a jópofa filmet, ha már láttad, akkor azért, ha még nem, akkor azért.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó