IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Google Maps rákapcsolt az Apple termékek támogatására

Végre egyenértékű a Google Maps az Apple Mapsszel és a Watch-ra is érkezik a népszerű térkép. 

Egy új frissítéssel végre tökéletesen működik a Google Maps az Apple CarPlay dashboardján, ahol eddig csak az Apple Maps tudott szépen futni. Azok, akik jobban szeretik a Google térképét eddig nem tudtak például navigálás közben szépen zenét hallgatni, mert nem támogatta a Google a rendszert.

A dashboard mód még múlt évben jelent meg, és egy nagyon üdvözölt újítás volt. A felhasználók egyszerre  látják vele a térképet, szövegesen a következő irányt, amit majd venniük kell, és a zenét is tudják irányítani.

Hasznos multitasking vezetés közben – Forrás: The Verge

Elsőre azonban csak az Apple Mapst támogatta. Idén az iOS 13.4-el jött egy frissítés, miszerint harmadik féltől származó térképes alkalmazások is bekerülhetnek a dashboardba, de a Google csak most vette a fáradtságot, hogy optimalizálja a Google Mapst.

A Google változata hasonlóképp működik, mint az Apple verziója. Mától érhető el, és ugyanúgy támogatja az osztott képernyőt, valamint mutatja a következő irányokat egy kisebb dobozban. Hasonlóképp megkapta a médiavezérlést, a naptárban következő eseményeket és egyéb hasznos funkciókat.

Ráadásul a Google nem csupán a CarPlay szolgáltatását frissítette, hanem végre kapnak Google Mapst az Apple Watch-ok is. Az autós szolgáltatás már mától elérhető, az órákon viszont csak a következő hetekben fog megjelenni a navigációs alkalmazás.

Végre itt a Google Maps az Apple óráira is! – Forrás: The Verge

 

Mi már nagyon vártuk a Google Mapst az Apple Watch-ra! Te megvoltál az Apple verziójával is, vagy te is azonnal le fogod cserélni a térkép appot?

Forrás és borító: The Verge

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Google: az Apple visszatartja a fejlődést

Anikó

Végre használható lesz a Gmail iOS-es widgete

Anikó