IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Saját okosórát tervez a Tesla?

Elon Musk elektromos autó vállalata is szerepel partnerként az Xplora megigényelt engedélyén, amit a Szövetségi Távközlés Bizottság felé nyújtottak be. De miért is “szállt” be a Tesla egy okosóra fejlesztésébe? Csak segítenek, vagy valami egészen más áll a háttérben?

Az bevett szokás, hogy a hatalmas technológiai vagy akár autógyártó vállalat különböző hasznos technológiákat vásárol meg, amiket utána beépíthetett saját készülékeibe, ezzel fejlesztve azokat. Ami viszont nagyon is különös ebben sztoriban, hogy valami teljesen szürreálisan random dologról van szó.

Kifejezetten gyerekeknek készülő óra, illetve annak szoftvere fejlesztésébe vág bele Elon Musk és csapata, ezzel segítve az Xplora céget. Ami arra hivatott, hogy mindig biztonságban tudhassuk gyermekünket. Folyamatos helyzetjelzéssel, illetve előre megírt gyors üzenetekkel és hangüzenettel kommunikálhatnak a gyermekek szüleikkel, rokonaikkal okostelefon nélkül. Meg persze a szülők is a lurkókkal.

Amint olvashatjuk, teljes jogú partner a Tesla és Xplora, döntéshozó joguk is van! Forrás: FCC

Ami szép és jó, ha Elon Musk csak unatkozik, és segíteni akar a gyerekek védelmében, hisz ő is újra gyermeket vállalt. Azonban szerintem messze nem ennyire egyszerű a dolog. Nagyon valószínű, hogy saját okosórát akar piacra dobni a Tesla, az Xplora technológiájára építve. Az, hogy megveszik-e a teljes céget vagy csak partnerek lesznek, még nem ismert. Azonban mérget vennénk, hogy az előbbi verzióra van a nagyobb esély, elvégre hűnek kell lenni a Tesla márkához.

Igaz, hogy külső fejlesztők már megoldották a Tesla autók nyitását Apple Watch használatával, viszont ha az Xplora üzlet és saját márkával rendelkező okosórájuk piacra kerül, az nagy valószínűség szerint előbb-utóbb be lesz építve a Tesla autók ökoszisztémájába. A Tesla tulajdonosok biztos örülnének neki. Illetve ha szép és hasznos is lesz és nem csak a Tesla tulajdonosoknak vagy a SpaceX asztronautáknak akkor talán még konkurenciát is nyújthat majd az Apple illetve Samsung okosóráknak. Amibe Elon Musk belekezd, abból mindig valami forradalmi keletkezik…

Most is újabb terveket szövöget a háttérben Elon Musk? Forrás: BlockWorks Group

De az is lehet, hogy Elon Musk egyszerűen kiborgot akar kreálni a X Æ A-12 nevű gyermekéből, és testbe építhető okosóra technológiával szeretné lekövetni gyermekét, amivel majd a valószínűleg már a készülő vasember ruhát is irányíthatja majd. Gyorsan nőnek a gyerekek, úgy hogy sok “okosbádog” ruha kell majd…

Borító: Xplora és Tesla
Forrás: electrek

Szerinted is saját okosórát akar a Tesla vagy csak cukin segítenek a gyerekeknek és az Xploranak?

Kapcsolódó cikkeink

Hamarosan mobilon is elérhető lehet a SpaceX Starlink szolgáltatása

Anikó

Elon Musk felvásárolja a Twittert

Anikó

Elon Musk még mindig vezeti a legjobban fizetett CEO-k listáját

Anikó