Az Apple 15 éves (RED) partneri kapcsolata csaknem 250 millió dollárt gyűjtött már a HIV/AIDS programok finanszírozására, most pedig a COVID-19 elleni harcba is beszálltak. A sikerhez azonban rögös út vezetett, valójában nem sokon múlt az együttműködés meghiúsulása.
A történet kezdetéhez egészen 2004-ig kell visszamennünk. A kilencvenes évek pangása után az Apple ekkor már ismét ereje teljében volt, elsősorban az iPod és a hozzá kapcsolódó digitális zenebutik, az iTunes jóvoltából. Az emberek megvesztek a fehér fülesekkel kínált lejátszóért, amelyre csak rájátszott a Chiat/Day reklámügynökség által kidolgozott zseniális marketingkampány. Ezekben a rövid videókban emberi sziluettek táncoltak őrülten az akkor éppen legtrendibb zenékre. A cupertinóiak szekere nagyon jól futott, kevés cég bírt olyan harsányan fiatalos arculattal, mint az Apple.
Eközben az óceán innenső oldalán az ír U2 együttes már csaknem harminc éve zúzott a közönségnek, s az élükön álló Bono (azaz Paul David Hewson) kezdte úgy érezni, hogy ismét utat kell találniuk az ifjúsághoz. Az iPod tündöklését látva arra jutott, hogy ha ők is szerepet kapnának a színes reklámokban, azzal az almás cég és a banda is jól járna: a fiatalok is megismernék őket, az Apple pedig egy nagyon erős nevet tudhatna maga mellett. Az ötlettel végül felhívta Steve Jobst, s a szereplésért közvetlenül nem kért egy fillért sem.
Ez hatalmas szó volt, mert a U2 korábban soha nem szerepelt reklámokban, pedig kaptak már 23 millió dolláros ajánlatot is. Bono egy saját sziluettes videót akart, melyben a bandáé a főszerep. Addigra már készen állt következő albumuk, a How To Dismantle an Atomic Bomb, melyből egy példányt Jobsnak is adott, őt téve ezzel az első emberré, akinek a zekekaron kívül megvolt.
A hivatalos tárgyalások a U2-t forgalmazó Interscope Records akkori elnökével, Jimmy Iovine-el folytak. A zeneipari legenda később az Apple-höz került, hatalmas szerepet vállalva a Beats felvásárlásában, valamint az Apple Music létrehozásában. Az egyeztetés azonban nem ment simán, mivel Jobsnak nem tetszettek Bono feltételei. A banda ugyanis azt szorgalmazta, hogy a reklámban, valamint az Apple egyéb felületein (iTunes, óriásplakátok) való szereplésért cserébe csináljanak egy fekete U2 iPodot is, melynek az eladásai után részesedést kaptak volna. Jobs viszont úgy látta, hogy a zenekar ezzel többet nyerne, mint ők, továbbá az is meggyőződése volt, hogy az iPodok nem mutatnának jól a sötét színben.
A nézeteltérés odáig fajult, hogy a végén már az írek is visszakoztak azzal az indokkal, hogy a puszta reklámszereppel nem adnának semmit a közönségüknek. A gordiuszi csomót végül a Chiat/Day reklámügynökség lelke, James Vincent vágta át. Egy ügyes húzással elküldte az Apple már akkor is sztár státuszt élvező formatervezőjét, Jony Ive-ot Írországba egy spéci fekete iPod terveivel, amely még vadító piros tárcsát is kapott. Bono már ismerte és tisztelte Ive-ot, a különleges terméket látva pedig ismét fellángolt a projekt iránti lelkesedése. Egy kocsmázás után ketten hívták fel Jobst, akit közös erővel végül sikerült meggyőzniük.
A U2 iPodot és az együttműködést végül 2004. október 26-án prezentálták egy San Jose-i színházban, az esemény és a reklám ma is megtekinthető a Youtube-on. A speciális kiadás nem csak az egyedi színt, de a zenekar tagjainak aláírását is megkapta, méghozzá a legújabb albumukkal együtt. A partnerség végül sikeres lett: az ír banda lényegében átmentette magát a 21. század élvonalába, az Apple pedig szépen profitált a nagy névvel kötött szövetségből.
Habár újabb reklámokról sosem sikerült megegyezniük, a közös siker végül baráti kapcsolatot teremtett köztük, így Bono két év múlva merész ötlettel kereste fel Jobst: ez volt a RED-kampány. A U2 frontembere prezentálta az együttműködés részleteit: több cég is csatlakozik, speciális piros színű holmikat gyártanak, a bevételeket pedig a HIV/AIDS elleni harcra fordítják Afrikában. Sokat elárul Bono meggyőző erejéről, hogy Jobs beleegyezett egy piros iPod elkészítésébe, hiszen a vezetőnek köztudottan nem volt erőssége a jótékonykodás.
Egy dologban viszont ismét hajba kaptak: a zenész terve úgy szólt, hogy a termékek gyártóinak neve zárójelben jelenik majd meg a RED-felirat mellett, ezzel is jelezve a közös cél melletti kiállást. Jobs azonban hallani sem akart ilyesmiről, s vitájuk annyira elfajult, hogy végül kölcsönösen elküldték egymást a…nos, ugyanoda. A megoldást végül mégis Jobs hozta el egy kompromisszum formájában: az Apple neve nem kerül zárójelbe, helyette a terméken a (PRODUCT)RED-címke szerepel majd. Az engedmény része volt még, hogy Bono úgy reklámozhatta a dolgot, ahogy akarta, ennek eredménye pedig ma is látható a RED honlapján, ahol az Apple neve mellett bizony ott figyel a zárójel.
Az iPod végül 2006 őszén került a boltokba, a többit pedig már ismerjük: 13 évnyi együttműködés, több száz millió dollár bevétel jótékony célokra. A partnerséget ráadásul a vásárlók is imádják, hiszen a (PRODUCT)RED termékcsalád tagjai általában irtó dögösen néznek ki. Jelenleg a különböző tokok mellett az iPhone 12, az iPhone 12 mini, valamint az Apple Watch kapható a feltűnő piros árnyalatban, de régebben még a Mac Próból is létezett ilyen kivitelt.
Forrás: Walter Isaacson: Steve Jobs és Apple Newsroom
Borítókép: Apple
