IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Akár lehetett is volna iMessage Androidon is

Az Epickel történő pereskedés részeként nyilvánosságra hozott új tanúvallomás szerint Eddy Cue már 2013-ban szorgalmazta az iMessage Androidra történő átvitelét. Cue, aki jelenleg az Apple szoftverekért és szolgáltatásokért felelős vezető alelnöke, egy teljes csapatot akart az iMessage támogatására dedikálni Androidon, de más vezetők felülbírálták döntését.

A kérdéssor valószínűleg jelentős szerepet fog játszani az Epic trösztellenes perében, amely szerint az App Store kizárólagossága a piaci erő jogellenes kihasználását jelenti. Az Epic korábbi beadványaiban világossá tette, hogy az iMessage kizárólagosságát az érvelés részévé kívánja tenni, és Phil Schiller egy 2016-os e-mailjére hivatkoznak, amely szerint az iMessage kiterjesztése “többet árt nekünk, mint használ”. 

A legutóbbi tanúvallomás egy konkrét e-mail váltást idéz Cue és Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztésért felelős SVP-je között, amely 2013. április 7-én és 8-án kezdődött. A levélváltás azután történt, hogy hírek keringtek arról, hogy a Google megpróbálta megvásárolni a WhatsAppot 1 milliárd dollárért. Az üzenetek tanulsága szerint Cue a pletykákat annak jeleként értékelte, hogy az iMessage-nek ki kell terjeszkednie az Androidra, hogy megszilárdítsa az Apple befolyását az üzenetküldő alkalmazások terén.

Az iMessage-t tényleg el kell hoznunk Androidra. Néhány emberem már vizsgálta ezt, de teljes sebességgel kellene haladnunk, és hivatalos projektté kellene tennünk… El akarjuk veszíteni az egyik legfontosabb mobilalkalmazást a Google-lel szemben? Nekik van keresőjük, levelezésük, ingyenes videójuk, és gyorsan növekednek a böngészők terén is. Nekünk van a legjobb üzenetküldő alkalmazásunk, és ezt kellene az iparági standarddá tennünk. Nem tudom, milyen módon tudjuk pénzzé tenni, de nem kerül nekünk sokba a működtetése.
Eddie Cue
Van valami elképzelésed arról, hogyan tudnánk az iMessage-re való váltást (a WhatsAppról) meggyőzővé tenni az Android-felhasználók tömegei számára, akiknek nincs egy csomó iOS-es barátjuk? Az iMessage egy jó alkalmazás/szolgáltatás, de ahhoz, hogy a felhasználókat rávegyük a közösségi hálózatváltásra, többre lenne szükségünk egy kicsit jobb alkalmazásnál. (Ezért hajlandó a Google 1 milliárd dollárt fizetni – a hálózatért, nem az alkalmazásért.)… Ha nincs olyan stratégia, amely arra irányul, hogy a mobiltelefon-felhasználók nagy része számára ez váljon az elsődleges üzenetküldő szolgáltatássá, akkor aggódom, hogy az iMessage Androidon csak arra szolgálna, hogy elhárítson egy akadályt az elől, hogy az iPhone-os családok Androidos telefont adjanak a gyerekeiknek.
Craigh Federighi

Máshol a vallomásban Cue azt mondja: “Emlékszem azokra az időkre, amikor mi magunk akartunk iMessage alkalmazást készíteni Androidra.”

“Lett volna keresztkompatibilitás az iOS platformmal, hogy a két platform felhasználói képesek lettek volna üzeneteket váltani?” – válaszol a kérdező.

“Minden bizonnyal ez volt a kérdés és az én véleményem is” – mondja Cue.

Cue és Federighi beszélgetése jól tükrözi a FaceTime körüli korábbi zűrzavart, amelyet Steve Jobs eredetileg nyílt szabványként ígért elérhetővé tenni, de végül csak az iOS-eszközökre korlátozódott. Az iMessage elérhetősége különösen fájó pont volt az Android és az iOS közötti versengésben, mivel az iMessage “zöld buborékai” jelentős társadalmi megbélyegzést róttak az Android-os felhasználókra.

A mai napig nálam is skarlát betű a zöld buborék, pedig már nem is fizetek az SMS-ért külön…

Nyolc évvel később valószínűtlennek tűnik, hogy az iMessage valaha is megjelenik Androidon, de a vallomás egy másik passzusa arra utal, hogy Cue-t még mindig nem győzte meg teljesen Federighi ügye.

“Úgy gondolja, hogy az iMessage hiánya az Androidon akadályozta a családokat abban, hogy Androidos telefonokat adjanak a gyerekeiknek?” – kérdezi a kérdező Cue-tól a vallomásban.

“Nem, egyáltalán nem” – válaszolja Cue.

A beadvány teljes egészében átlapozható, a vonatkozó részek az 54. oldalon kezdődnek.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó