IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az Apple szerint az AR technológia a „jövő internete”

A cég vezetői szerint az AR akkora hatással lehet a világunkra, mint legutóbb az internet volt.

Az Apple idén a kibővített valóságra összpontosított, LiDAR szkennerekkel egészítette ki az iPhone 12 Pro és az iPad Pro termékcsaládot. A CNET-nek adott új interjújában Mike Rockwell, az Apple AR vezetője és Allessandra McGinnis, az AR vezető termékmenedzsere megismételte az Apple véleményét az AR-ról.

Rockwell azt hangsúlyozta, hogy az Apple szeretné integrálni a technológiát az ökoszisztémájába.

Az AR-nak óriási lehetősége van arra, hogy hasznos legyen az emberek mindennapi életében a ma létező eszközökön keresztül, de még rengeteg kutatás áll előttünk. Számunkra az a feladat, hogy lehetővé tegyük az ökoszisztémát, amit az emberek kényelmesen tudnak használni.

Rockwell azt is hozzátette, hogy annak ellenére, hogy az iPhone és iPad felhasználók kis százaléka használja a jelenleg elérhető AR funkciókat, ez még mindig nagy számnak számít. Mindez része az Apple azon céljának, hogy platformot és ökoszisztémát biztosítson a fejlesztők számára.

McGinnis azt állította, hogy az AR-nak már gyakorlati hatása van a vállalkozásokra is:

A Home Depot megállapította, hogy az emberek kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel konvertálnak egy terméket AR-ban, mint mások, akik klasszikus módon böngésznek. Az Apple ráadásul keresi a lehetőséget, hogy együttműködjön a vak és gyengénlátó közösségekkel, hogy hogyan tudna a technológia javítani az érzékelésükön.
A Home Depot IOS appja – Forrás: 9to5Mac

Rockwell hangsúlyozta, hogy az Apple hisz a kibővített valóság rohamszerű növekedésében, amit az internethez hasonlít:

Ezek a dolgok a kezdetben valahogy kényes dolgok, és az összes összetevőnek meg kell lennie ahhoz, hogy valami sikeres lehessen. Néhány év múlva az AR egyike lesz azoknak a dolgoknak, amelyekre valahogy nem emlékszel, hogy milyen nélküle élni, akárcsak az internet. Úgy fogjuk érezni, hogy ez csak úgy beépült a mindennapi életünkbe.

Jelenleg a jelentések azt sugallják, hogy az Apple már 2021-ben kiadhatja az első AR fejhallgatóját. Külön egy játékra tervezett AR fejhallgató is érkezik majd valamikor 2022-ben, de ennek a bejelentésére még várnunk kell egy ideig.

Ti mennyi fantáziát láttok az AR-ban?

Forrás és borító: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó