IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az Apple több AI-os céget vásárolt fel, mint bárki a világon

Időnként az Apple bejelenti egy másik cég vagy startup felvásárlását, most azonban a GlobalData új kutatásai azt mutatják, hogy a vállalat valójában jelentős összegeket fektet mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek megvásárlásába. A kutatásból kiderül, hogy az Apple 2016 és 2020 között több AI-vállalatot vásárolt, mint bárki más.

Az Apple az AI-ra szakosodott vállalatok és startupok felvásárlásakor olyan cégeket előz be, mint az Accenture, Google, Microsoft és Facebook. Öt év alatt az Apple 25 AI-vállalatot vásárolt, míg a Google “csak” 14-et.

Ha figyelembe vesszük az Apple, Google, Microsoft és Facebook összesített adatait, 2016 és 2020 között több mint 60 mesterséges intelligencia irányú befektetést tettek.

Az AI továbbra is a technológiai óriások kiemelt fókuszterülete, és a növekvő verseny eredményeként ezen vállalatok felvásárlási hulláma indult el.
GlobalData

A mesterséges intelligenciára támaszkodó technológiák fejlődésével – a virtuális asszisztensektől kezdve az neural engine-ekig – a nagy vállalatok villám sebességgel nyitnak ezen a területen. Ami az Apple-t illeti, úgy tűnik, hogy a legtöbb akvizíció a Siri fejlesztésével függ össze.

Az Apple-nek fel kell kötnie a gatyáját, ha versenyezni szeretne a Google asszisztensével vagy az Amazon Alexájával. Bár Siri volt az első a piacon, az „okosságot” tekintve folyamatos lemaradásban van, ráadásul ez rányomja bélyegét a HomePod értékesítésekre is. Az Apple pedig garantáltan gondoskodni akar arról, hogy erősítse pozícióját a hordható eszközökön piacán. Az Xnor.ai tavalyi felvásárlása a legfejlettebb feldolgozási képességek javítása érdekében történt, ami fontossá vált, mivel feleslegessé teszi az adatok felhőbe történő továbbításának szükségességét, ezáltal javítva az adatvédelmet.

Természetesen vannak beruházások más területeken is. A Lighthouse AI-t, az otthoni biztonsági kamerás startupot 2019-ben vásárolta meg az Apple, míg a szintén 2019-ben vásárolt Drive.ai-nak számos technológiája volt már akkor is az önvezető járművekhez kapcsolódóan. De mint mindig, az Apple soha sem részletezi az egyes beszerzések célját.

Forrás: GlobalData

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó