IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az eddiginél kisebb aksival érkezhetnek az új Apple Watchok

Az Apple Watch hatodik szériájába egy sor új funkciót lógattak be az idei WWDC-n. Jogosan feltételeznénk, hogy az alvásmonitorozás érkezésével legalább az aksi kapacitás is fejlődik. De nem…

Legalábbis nagyon arra lehet következtetni a szabályzó szervekhez beadott dokumentációk alapján, hogy az új modellek egy részében bizony a korábbiakkal megegyező vagy azoknál kisebb akkumulátor kap majd helyet. Ez viszont azt (is) jelentheti, hogy a teljesítményen húztak egy szép nagyot.

A 3D, Safety Korea és UL Demcóhoz beadott dokumentációban három modell is szerepel A2306, A2345 és A2327. A három készülék pedig három különböző kapacitású aksival került be a rendszerbe.

  • A2327 – 303,8 mAh
  • A2345 – 265,9 mAh
  • A2306 – 262,9 mAh
Forrás: Safety Korea

Egész érdekes fejlemény, hiszen összehasonlítva a Series 5 aksikapacitásával – 396 mAh és a Series 4-ével. – 291,8 mAh, úgy tűnik két új Apple Watchnak a háromból kisebb lehet az telepkapacitása, mint az ezt megelőző két szériának.

Ha azonban figyelembe vesszük, hogy milyen gőzerővel fejleszti az Apple az A-szériás chipeket, amik legelőször az Apple Watchokban, majd iPhone-okban, iPadekben és iPodokban kaptak helyet, majd lassan most már érkezhetnek a Macekbe is, akkor jó eséllyel kisebb aksival is hozhatnak olyan teljesítményt a készülékek, mint elődjeik.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy rebesgetik mostanában az első micro-LED-es kijelzőket is Apple Watchokba, ez is teljesen megkeverheti a teljesítményre vonatkozó lapokat, az új Wi-Fi modulokkal egyetemben.

Forrás: MySmartPrice

Borítókép: Apple

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó