IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Csak a legnagyobb Pro iPhone érkezhet LiDAR szkennerrel

Mivel már bőven a CAD-es öntvényes, dummy tokos szakaszban járunk, így újabb sematikus rajz került elő az iPhone 12-es szériáról. Most éppen azt favorizálva, hogy kizárólag a legnagyobb, 6,7”-es iPhone 12 Pro Max rendelkezhet majd hátlapba épített LiDAR szkennerrel.

A hír most EverythingApplePrótól érkezett, akit már jól ismerhetünk igen részletes béta videóiból. Korábban arról tweetelt, hogy az iPhone 12 készülékekben található hangszórók 15%-kal hangosabbak lesznek, most pedig az iPhone 12 Pro Max LiDAR képességeiről értekezett.

Értesüléseit egy olyan sematikus képpel támasztja alá, amin a különböző modellek különböző kamera mérettel rendelkeznek.

A tweet láttán egész szépen összefutott a tech szcéna színe-java. Beszállt a kommentelésbe Prosser, Geskin és Gurman is. És kivételesen osztoztak azon a nézeten, hogy ezek a képek kb. semmit sem jelentenek, mert olyan kiegészítők gyártásához készültek, amiknél a sziget mérete számít, nem az „összetétele”.

A különböző kameralencséken kívül, úgy tartja a mondás, hogy az új készülékek fele 4, míg a másik fele 6 GB RAM-mal ketyeg majd, és a Pro verziók esetében mindenképp rozsdamentes acél keret fogja majd körbe az alumíniumból készült házat.

Az árazás valahova 650 dolláros kezdőszintre tehető a sima 12 128 GB-os modellje esetén, a míg a Pro készülékeket valahol 999 dolláros kezdőárral várjuk.

Kapcsolódó cikkeink

Még nem kell lemondanunk az új iPhone SE-ről

Anikó

Továbbra is dolgozik az AirPower technológián az Apple

Anikó

Nem eszik olyan forrón az AR-kását

Anikó