IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Durvul az Apple-Facebook háború

Ha azt hitted, hogy két héttel az év vége előtt már nem lesz nagyobb balhé az Apple körül, hát hatalmasat tévedtél.

Legutóbb tegnap írtunk róla, hogy a Facebook komolyan megorrolt az Apple-re, amiért a cupertinói cég a felhasználók követésére figyelmeztető értesítéseket tervez elhelyezni az iOS-ben (App Tracking Transparency). A célzott hirdetések eladásából élő Zuckerbergék szabályosan rettegnek a funkciótól, ezért minden elképzelhető fórumon hangoztatják, hogy az a kisvállalkozásoknak fog ártani, akik a követéssel szerzett adatok hiányában nem tudják majd hatékonyan elérni a leendő ügyfeleiket.

Van, amitől még a Facebook is retteg. Forrás: TechCrunch

A közösségi óriás ezen a héten teljes letámadást indított, hogy jobb belátásra bírja az Apple-t. Kedden az Európai Bizottsághoz intéztek az almás cég megregulázására bátorító szavakat, szerdán pedig több amerikai lapban is hirdetést jelentettek meg a cupertinóiakat ekézve. A szövegben ismét hangsúlyozták álláspontjukat, mely szerint az Apple „kényszerített szoftverfrissítése” a kisvállalkozásokat fogja sújtani: „A kisvállalkozások megérdemlik, hogy meghallják őket. Mi hallunk titeket, és veletek vagyunk.” – áll a hirdetés záró soraiban.

Ráadásként még egy blogposztot is közzétettek, amiben leírták, hogy mellesleg támogatni fogják az Epic Games Apple-ellenes harcát is. Az újabb akciót viszont már cupertinóban sem hagyták szó nélkül. Az almás cég egy rövid közleményben emlékeztetett, hogy nem áll szándékukban megtiltani a Facebooknak a felhasználók követését:

Úgy gondoljuk, hogy ez egyszerűen a felhasználóinkért való kiállás kérdése. A felhasználóknak joguk van tudni, hogy mikor gyűjtik és osztják meg az adataikat más appokon és webhelyeken keresztül, és meg kell adni nekik az engedélyezés lehetőségét. Az iOS 14 App Tracking Transparency  nem követeli a Facebooktól, hogy változtassa meg a szemléletét a követés és a célzott reklámok kapcsán, egyszerűen csak annyit kér, hogy adjon választási lehetőséget a felhasználóknak.

Az Apple arra is emlékeztetett, hogy a követés letiltásának lehetősége minden szereplőre, azaz még rájuk is vonatkozik (ők is kínálnak követés alapján belőtt hirdetéseket, például az App Store-ban).

Forrás: Sproutsocial

A Facebook viszont a jelek szerint nem tervez meghátrálni. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy újabb hirdetéssel készülnek, aminek egyenesen az lesz a fő üzenete, hogy az Apple véget akar vetni az internet szabadságának. A BuzzFeed egyik munkatársa, John Paczowksi még a publikálás előtt megszerezte a hirdetés teljes szövegét, és nyilvánosságra is hozta a Twitterén:

A Facebook ebben a kisvállalkozások mellett az átlag felhasználókhoz is szól, amikor azzal érvel, hogy a webes tartalmak alapvetően ingyenes üzleti modelljét a hatékony célzott hirdetések teszik lehetővé, ám az iOS új funkciója megnehezíti ezt, tehát drágulást hoz majd. A közösségi óriás továbbá azt állítja, hogy felméréseik szerint a hirdető kisvállalkozások 60%-os bevételcsökkentésre számíthatnak az App Tracking Transparency bevezetése miatt.

A bál tehát határozottan áll, a következő hetek során érdemes lesz megfigyelni, hogy hova fut ki a két cég csatározása. Az nem valószínű, hogy az Apple meghátráljon a kérdésben, hiszen már évek óta a felhasználói adatvédelem áll a marketing stratégiájuk központjában, a követések letiltásának lehetősége pedig első ránézésre jogilag is jól védhető témának tűnik. Az ügy legérdekesebb kérdése így inkább az, hogy a „közönség” miként reagál majd a Facebook ellenállására, hiszen ha a követés intézménye népszerű lenne, Zuckerbergék sem tartanának attól, hogy kikapcsolható lesz.

Forrás: 9to5Mac 1, 2

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó