IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Egy bugnak köszönhetően használhatatlan a YouTube Music

Szenvedés a héten YouTube Musicosnak lenni, ha szereted a playlistjeidet.

Egy nagyon fura hiba keseríti meg azoknak az életét, akik használják a YouTube Musicot, mind Androidon, mind pedig iOS-en. Az internet szent savazó platformján, a Redditen jelent meg már a héten több hasonló screenshot arról, hogy egyszerűen eltűnnek a zenék a listákról.

Pedig izgalmas hétre ébredhettek a YouTube Music rajongók, ugyanis megjelentek a közösen szerkeszthető playlistek, de mire már össze is raktátok a spanokkal, hogy mit hallgassatok majd a hétvégi standoláson, random eltűntek számok. A hiba pontosan úgy néz ki, mint amikor régen elmentettél egy videót, majd pár hétre/hónapra realizáltad, hogy szerzői jogok miatt leszedték azokat, de itt csak az a probléma, hogy eredeti számokkal is megtörténik a dolog.

Az említett bibi – Forrás: Reddit

Ilyenkor jön a klasszikus „vízbefojtós” megoldás, letörölni az appot, újrarakni és imádkozni, hogy megoldódik a dolog. Nyilvánvalóan ez volt az első, amit mindenki megpróbált a fórumon, pár embernek be is jött a dolog, de a többségen ez sem segített. Egy másik felhasználó egy kicsit tovább csavarta a dolgot, először privátra állította a zenelistáit, letörölte a letöltött adatokat a számokról, majd újraindította az applikációt és varázsütésre ott termett megint minden. Ez más felhasználók esetében is működött, ugyanis úgy tűnik, hogy a nyilvános listákat sújtja a bug a legjobban.

A Google már bejelentette, hogy észlelték a problémát és javítanak rajta, reméljük amilyen hamar jött ez a probléma, úgy is illan el!

Forrás: AndroidCentral
Borító: SlashGear

Neked rendesen működik a YouTube Music? Ha nem, sikerült megoldani a fenti javaslatok egyikével? Ha egyéb módon oldottad meg, várjuk az ötleteket!

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Google: az Apple visszatartja a fejlődést

Anikó

Végre használható lesz a Gmail iOS-es widgete

Anikó