IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Eljöhet a javíthatatlan iPhone-ok kora?

A téma gondos körüljárása után, egy kamerahibából kiindulva, az iFixit csapata arra jutott, hogy egyre nehezebb az iPhone-ok alkatrészeinek javítása, olyannyira, hogy az sem kizárható, hogy szándékos ellehetetlenítésről van szó.

Mindent latba vetve, a szerelő csapat arra jutott, hogy az iPhone 12 kamerájának működése gyakorlatilag teljesen bizonytalan, ha kicserélik a készülékben. A hiba, valamint az Apple javítási kézikönyveiben feltüntett instrukciók alapján egyértelmű, hogy

A vállalat áldása nélkül, az Apple tervezési okból vagy hanyagság, esetleg mindkettő miatt rendkívül megnehezít az iPhone-ok javítását.
iFixit

Lehet, hogy csak egy bugról van szó, amit idővel a vállalat majd javít, hiszen volt már példa rakoncátlankodó cserélt alkatrészekre. De az is lehet, hogy ezzel a húzással az Apple szimplán ellehetetlenítené a nem hivatalos kameracseréket és kijelzőjavításokat.

Az Apple belső képzési útmutatói azt az információt tartalmazzák a validált technikusok számára, hogy a 12-es szériától kezdve a kamerák és képernyők teljes javításához le kell futtatni az Apple saját, felhőhöz kapcsolt System Configuration appját, hogy teljesen meg tudják javítani a kamerákat és kijelzőket. 

Az iFixit szétszedős tesztje során 10-es skálán 6-osra értéelte az iPhone 12 javíthatóságát. Mint minden iPhone, a 12 is úgy lett elkészítve, hogy alapvetően bárki, egy ki affinitással fel tudja nyitni és meg tudja szerelni, még akkor is, ha az Apple kifejezetten szeretné, hogy ezt csak technikusok tegyék meg. A legtöbb alkatrésze cserélhető, sok minden nem is csavarozva, hanem ragasztva van és az olyan kritikus komponensek, mint a kijelző vagy az aksi szinte a legkönnyebben cserélhető. 

Azonban, miután a YouTuber Hugh Jeffrey rávilágított, hogy valami nem stimmel a kameracserénél, az iFixitesek is utánajártak a dolognak.

Egyelőre úgy tűnik, hogy ha két iPhone 12 kameráját megcserélik egymással, akkor először tökéletesen működik a dolog, aztán viszont egész shitstorm kerekedik ki az egészből. Nem lehet az ultraszéles lencséer váltani, csak néhány kameramód működik, laggol, fagy, mindent, csinál, amit (nem) kell.

Eddig egészen egyszerű volt két passzoló iPhone kameráját kicserélni, még a 12 Prónál sem tapasztaltak ilyen problémát, minden rendesen működött.

Persze, azért a történelem során akadt olyan, hogy összecserélt iPhone alkatrészek egészen rosszul reagáltak. Az iPhone 7 és 8 LCD kijelzőjét megcserélve mindenféle fantom érintéseket és reszponzivitásbeli problémákat tapasztalhattunk És szintén ugyanennek a két modellnek, ha megcseréltük a Taptic Engine-jét, akkor a 8-ban eléggé rakoncátlankodott. De ezt legalább meg lehetett oldani az eredeti Engine szériaszámának restore-olásával. 

Ha az iPhone 12 kamerproblémája még csak egy bug is, a felhőalapú rendszer konfigurálás, amit a guide-ban említenek már cseppet sem csak két csavar ki- és becsavarásáról szól. 

Rendszer konfigurációt igénylő alkatrészcserék készülékenként

Nyilván azt sem jelenti, hogy az iPhone-ok kamerája és kijelzője innentől nem lesz javítható hivatalosan engedélyezett szervizpartner jóváhagyása nélkül. De az ad némi gyanakvásra okot, hogy még akkor is érkeztek az „ez az alkatrész nem eredeti” figyelmeztetések, amikor eredeti iPhone 12-ből került eredeti iPhone 12-be a kijelző. 

Van annak bármi lényege, hogy a kamera szériaszámát az Apple jóváhagyja távban, mielőtt bárki képeket készíthetne vele? Nem mondhatnánk. Ám figyelembe véve azt a sok apró kis jelzést, amit az Apple elrejtett a System Configuration alkalmazás dokumentációjában, ezt igenis jelzésértékűnek kell venni. És az is elképzelhető, hogy a szituáció nem jobb, hanem rosszabb lesz. Már legalábbis a third-party szervizek számára mindenképp.

Forrás és borítókép: iFixit

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó