IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Zuckerberg: Az Apple hirdetéskövető blokkja árt a gazdaságnak

A Facebook alapítója szerint a COVID-19-nek köszönhető gazdasági válságot még komolyabbá teszi, hogy az Apple bevezette a hirdetéskövetések kikapcsolásának lehetőségét.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója felhívta az Apple figyelmét arra, hogy az iOS 14-ben megjelenő hirdetéskövető blokk az elkövetkező évek során károsíthatja a COVID-19 közbeni és utáni gazdasági fellendülést.

A vezérigazgató megismételte a vállalat korábbi kritikáját az Apple-lel szemben, és elmondta, hogy a márka tettei ártani fognak a kisvállalkozásoknak, akik megpróbálnak kilábalni a koronavírus helyzetéből.

Kinek van igaza? – Forrás: Francois Mori/AP

A Business Insider szerint Zuckerberg különösen rossz szemmel nézi az Apple tervét, amely szorgalmazza, hogy a felhasználói külön adjanak engedélyt minden alkalmazásnak, amelyik a böngészési előzményeit szeretné felhasználni személyre szabottabb reklámok ajánlása érdekében.

Az olyan platformcégek által tervezett akciók, mint az Apple, érdemleges negatív hatással lehetnek a kisvállalkozásokra és a gazdasági fellendülésre 2021-ben és azon túl. Jelenleg a személyre szabott reklám segíti a kisvállalkozásokat az ügyfelek megtalálásában, vállalkozásuk növekedésében és munkahelyek teremtésében.

Míg Zuckerberg kifejezetten arról beszélt, hogy az Apple hátrányosan érinti a kisvállalkozásokat, a Facebook maga sok ilyen cég reklámozását tartja fontosnak. Zuckerberg ezért is tartja nagy kihívásnak, hogy ezt a „jó szokását” megtartsa, ha az Apple arra készteti a felhasználóit, hogy ne egyezzenek bele az információgyűjtésbe.

Az Apple korábban azt tervezte, hogy 2020 szeptemberében bevezetik ezt az új funkciót, de az 2021 elejéig késik. Zuckerberg szerint ez azt jelenti, hogy a Facebook csak 2021 első negyedévében érzi majd a hatását.

Szerinted igaza van Zuckerbergnek vagy megint rájött a hiszti?

Forrás és borító: AppleInsider

Kapcsolódó cikkeink

Jövőre megvalósulhat az AR-álom

Anikó

Saving Simon – hivatalosan is ráfordultunk az idei karácsonyi szezonra

Anikó

A Samsung megszorongatta az Apple-t az okosórapiacon

Anikó