IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Meddig támogatja az Apple a régi iPhone-okat?

A tegnap megjelent iOS 14-gyel ismét ugrottunk egy főverziót, a támogatott készülékek listája viszont szerencsére nem változott a tavalyi rendszerhez képest. Ez azonban nem volt mindig így, hiszen a korai modellek között akadt, amelyik csak két frissítést élhetett meg.

Az iPhone mellett az egyik leggyakrabban hangoztatott érv, hogy az Apple négy-öt évig biztosítja az újabb és újabb oprendszereket, szemben az Androiddal, ahol három nagy frissítésért már jár a vállveregetés a gyártóknak. Az iOS 14-gyel a 2015-ös iPhone SE/6S/6S Plus tulajdonosok például most az ötödik új főverziót telepíthetik a telefonjukra, viszont az ennél régebbi  modellek tulajdonosai már kimaradnak az újdonságokból. A Statista összeállított egy ábrát arról, hogy melyik iPhone meddig élvezte a cupertinóiak szeretetét, amin remekül megfigyelhetők az egyes generációk életciklusai.

A táblázaton látható, hogy az említett SE/6S/6S Plus trió a 2013-ban piacra dobott iPhone 5S-sel fej-fej mellett tartja a rekordot 5 rendszerfrissítéssel, tehát az eddigiek alapján azok kapták a leghosszabb szolgálati időt, akik erre két készülékre fizettek be. A sorokat böngészve az S-modellek előnye is szembetűnő, hiszen a 6S-ig minden ráncfelvarrott generáció egyel több új iOS-t kapott, mint a normál elődje: a 2008-as 3G kettőt, míg a 3GS már hármat; a 2010-es iPhone 4 hármat, míg az iPhone 4S már négyet; az iPhone 5 négyet, míg az iPhone 5S már ötöt. Érdekes kérdés, hogy vajon az idő múlásával a későbbi modelleken is visszaköszön-e majd ez a sorminta.

A legrövidebb ideig támogatott iPhone az első két változat, a 2007-es iPhone és a 2008-as iPhone 3G volt 2-2 rendszerfrissítéssel. Ezzel az ábrán ugyan rosszul mutatnak, de az androidos táborból még ma sem lógnának ki különösebben, hiszen a Samsung is csak nemrég ígérte meg a 3 éves támogatási ciklust az S10-ig visszamenőleg, míg a OnePlus például összesen két évet vállal. További érdekesség, hogy a Plus és Max változatokat külön számolva az elmúlt 13 évben összesen 25 különböző iPhone jelent meg, amiből 15-ön lehetséges a legfrissebb iOS 14 telepítése. Ez ugyan remekül hangzik, de nem árt megjegyezni, hogy az iPhone-ok egyre gyorsuló „osztódása” miatt ez a 15 modell kivétel nélkül az utóbbi 5 évben jelent meg.

Forrás: Statista

Borítókép: Apple Explained

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó