IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Így ünnepelnek a techcégek: karácsonyi reklámválogatás

Az Apple minden évben kiad egy kisfilmet az ünnepek alkalmából, de a Huaweitől és a Samsungtól is láthattunk már hasonló produkciókat. Karácsonyi hangulat a techvilág óriásainak reklámgurujaitól.

Apple

A cupertinóiaknál régi hagyománynak tekinthető, hogy a karácsonyhoz időzített reklámokkal jelentkeznek. Az Under the Covers című anyag 2010-ben az iPhone 4-et és a FaceTime-ot promózta, a 2011-es filmben Siri segítette a Télapót, 2012-ben pedig az iPad került a középpontba. Az egyik legjobb viszont az iPodok seregével támadó 2006-os mű, ami mai szemmel szédületes retro-élmény, már csak az Igazából Szerelem betétdala miatt is.

Hat évvel ezelőtt viszont kissé finomodott a cég stratégiája. A reklámok innentől kisfilmekké vedlettek át, s az Apple eszközei többnyire kevésbé hangsúlyosan, kiegészítőként jelentek meg a fő témán belül.

2013 – Félreértve

A 2013-as, Emmy-díjas reklám első felében egy idealizált vidéki karácsonyozást láthatunk havazással, önfeledten játszó gyerekekkel és mosolygó nagymamával. Az összképet csak a telefonjába mélyedő tinédzser rontja el, ám a végső csavarban lelepleződik, hogy csak azért volt ennyire visszahúzódó, mert egy filmet vágott össze a családi eseményről. Szóval van még remény, ezek a fránya fiatalok is képesek átérezni az ünnepet két Angry Birds…öhm Fortnite, őőő Fall Guys maraton között.

2014 – A duett

2014-ben az idősek iránti tiszteletre helyeződött a hangsúly. A sztori szerint a főszereplő megtalálja a nagyi fiatalkori énekhangját egy ősrégi bakeliten, majd sok-sok gyakorlással elkészíti a dal duettesített, modern változatát. Az idős hölgy persze meghatódottan élvezi a végeredményt, amivel ismét bebizonyosodik, hogy egy jól eltalált kreatív ajándéknak nincs párja.

2015 – Stewie Wonder a házban

A 2015-ös film egy valódi slágert, Stewie Wonder 1966-os Some Day at Christmasét dolgozta fel személyesen a nagyágyú bevonásával. Az Andra Day hangján megszólaló szöveg több mint 50 évvel az eredeti megjelenése után is aktuális, hiszen mi másra vágyhatnánk, mint békére, szabadságra, jólétre és boldogságra? Na jó, azért koronavírus is lekophatna már…

2016 – Egy szörnynek is jár a szeretet

A Frankenstein’s Home for the Holidays az Apple talán legjobban eltalált ünnepi reklámja. A hangulatos csehországi helyszíneken forgatott mű igazi karácsonyi mese a hírhedt szörnyeteggel megbékélő falusiakról…és az iPhone 7 kamerás képességeiről.

2017 – Tánc a hóban

2017-ben sem szakadtunk el a csehektől, akkor éppen Prága havas utcáin kalandoztunk, ahol két fiatalt a tánc hozott össze, miközben Sam Smith a rá jellemző őrülten magas hangon énekelt a szakítás fájdalmairól. A főszereplők szédületes mozdulatait a vezeték nélküli AirPods piacra dobása tette lehetővé.

2018 – A megosztás öröme

Adott egy ifjú művész, aki az emberek reakcióitól tartva csak az íróasztal fiókjának (pontosabban egy doboznak) alkot. A kutyája megelégeli a dolgot, s az ablak kinyitásával elintézi, hogy a közeli karácsonyi vásár közönsége is felfedezhesse gazdája tehetségét. A Pixar stílusát idéző animációs filmmel az Apple igazán kitett magáért, a háromperces hangulatbomba remek kísérő az ünnepekhez.

2019 – Szomorkás ünnep

A cupertinóiak tavaly viszont könnyfakasztóra vették a figurát. A 2019-es reklámban egy gyászába temetkező nagypapáé a főszerep, akinek a látogatóba érkező unokák egy szívmelengető iPades prezentációval idézik fel a szomorúan végződött házasság legszebb pillanatait.  Érdemes megfigyelni a papa színészi játékát, mozifilmekben sem alap az ilyen jó alakítás.

2020 – Minivarázslat

Az idei almás anyag nálunk nem aratott osztatlan sikert, maradjunk annyiban, hogy ennél hangulatosabb ünnepi produkciókat is kipréselt már magából az Apple. A fókuszban ezúttal a HomePod mini és a zene kedélyjavító hatása áll, a videoklipnek is beillő filmben Tierra Whack rapperé a főszerep.

Samsung

2014 – Mediterrán problémák

Kristen Bell és Dax Shepard több samsungos reklámban is szerepelt, ám ezt a 2014-es karácsonyi kiadást ma már lehet, hogy nem merné bevállalni a cég. A téma ugyanis az, hogy mennyi mindent be kell szerezni egy pálmafákkal körülvett medencés villa karácsony-kompatibilissé tételéhez, ami manapság biztos kiakasztana pár Twitterharcost.

2014 – Ünnepi henyélés

Ez a szintén 2014-es reklám eredetileg a brit piacnak szólt. A film az ünnepi semmittevést dicsőíti, amiben természetesen nagy segítségünkre lehetnek a koreaiak változatos termékei. Ahogy a képsorok is üzenik: helyezd magad kényelembe, és élvezd a karácsonyt!

2017 – Adni öröm

Ezúttal egy lakóházi portás a főhős, aki igyekszik az épület egész népének kedvében járni. Az indiai családnak a dívalihoz öltözteti fel az átriumot, a zsidó kisfiúnak a hanuka kellékeit keresi elő, karácsonyra pedig saját süteménnyel készül. A közösség szerencsére nem marad hálátlan, s odaadó segítőjük elnyeri jutalmát.

2018 – Mindig együtt

Karácsony idején sem adatik meg mindenkinek, hogy együtt legyen a szeretteivel, azonban a modern kütyük segítenek enyhíteni a távollét fájdalmán. S ha már kütyük, akkor csakis Samsung.

2019 – Karácsony üzemmód

A koreaiak tavaly kifejezetten vicces filmmel ünnepeltek Olaszországban. Vajon hogy menti meg a helyzetet a Mikulás helyére beugró apa, mikor a megcsörrenő telefon lebuktatja a gyerekek előtt?

Huawei

2015 – Ünnepi bátorság

A Huawei karácsonyi reklámjaira sajnos nem könnyű ráakadni, ez a 2015-ös film is csak egy casting ügynökség jóvoltából maradt fenn a YouTube-on. A téma a bátorság, a tanulság pedig, hogy a nagy pillanatokat nem árt rögzíteni.

2016 – Legyél jelen!

A kínai cég négy évvel ezelőtt emlékeztetett, hogy képernyőkbe temetkező korunkban sajnos egy családi karácsony is magányos élményé válhat. A reklám üzenetét nem lehet eléggé megtapsolni: legalább egyszer egy évben tedd félre azt a nyamvadt telefont! (de ezt a gyűjtést azért még pörgesd végig, lécci’)

2018 – Karácsony a Fülöp-szigeteken

Ha viszont okosan használjuk a telefonokat, akkor az eszközök akár össze is hozhatnak minket az ünnepek idején. Ez a Fülöp-szigeteken sugárzott reklám be is bizonyítja, hogy sok-sok szeretettel még egy Mate 20 Pro is tud havat fakasztani.

Amazon

Musical dobozokkal

Olyan már biztos megesett, hogy egy nagyon várt csomag megérkezése dalra fakasztotta a lelkes címzettet, na de hogy maga a doboz kezdjen énekelni? Karácsonykor még ez sem kizárt az Amazon szerint. A koncepció már a cég védjegyének számít, több ilyen anyagot is készítettek az évek során.

Microsoft

2015 – Ünnepi tűzszünet

Európában valószínűleg mindenki ismeri az 1914-es karácsony történetét, amikor a világháborús frontokon a katonák félretették fegyvereiket az ünnep alkalmából. Valami hasonlót idéz a redmondiak 2015-ös szpotja is, melyben a Microsoft alkalmazottai a Fifth Avenue Apple Store-hoz vonultak, dallal kedveskedve a régi riválisok csapatának.

2019 – Szarvasokkal suttogó

A Surface több mint 60 nyelven tud, de a rénszarvas nincs köztük. Vagy mégis? Nézd meg a saját szemeddel, hogy mire ment vele egy kislány, akinek rengeteg kérdése van.

2020 – Kutyaábránd

Miről álmodik egy kutya, akit karácsonykor az egész család egy emberként ignorál? Természetesen nem másról, mint a Microsoft Flight Simulatorról, a Minecraftról és a Halóról! A kalandozás végeztével pedig a derék eb még a Windows XP ikonikus lankáján is hempereg egy sort.

Szerinted melyik cég érzi legjobban a karácsonyi reklámok műfaját?

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó