IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Ingyen húzhatod be az iOS egyik legjobb akciójátékát

Az Implosion – Never Lose Hope a szokásos 3490 forint helyett most teljesen ingyen lehet a tiéd.

2015-ben a mobiljátékok még nem támaszkodtak ennyire egyoldalúan az alkalmazáson belüli vásárlásokból és a reklámokból profitáló ingyenes modellre. Akkoriban a fejlesztők még  lelkesebben feszegették a platform határait, néhányuk egyenesen konzolszintű élményre hajazó prémium alkotásokkal próbált előállni. Így született meg például az  azóta már nem elérhető Infinity Blade-sorozat, de a mostani leárazásban kínált Implosion – Never Lose Hope is.

A tajvani Rayark International produkciója egy klasszikus hack and slash, ahol ember irányította harci robotokkal (ún. Warmech-ekkel) kell átvágnunk magunkat az elnéptelenedett Föld romjai között ólálkodó ellenségek hadán. A pályákat többszereplős, szinkronizált történet köti össze, egy-egy megmérettetés után pedig lehetőségünk van különböző fejlesztésekkel tuningolni a gyilkológépeinket. A harc kulcsa a sorra megnyíló képességek minél hatékonyabb ötvözése, némi gyakorlással látványos koreográfiákat sajátíthatunk el az ellenség kicselezésére és likvidálására.

A grafikán ugyan már nyomot hagyott a megjelenés óta eltelt öt év, ám a pörgős akció és az effektorgia még így is mutatós összképet eredményez. Az optimalizálással vélhetően senkinek nem lesz gondja, hiszen a játék még az iPhone 6-érában debütált, az iPhone 11 például a legcsekélyebb melegedés nélkül birkózik meg vele. Az irányítást illetően szintén nem érdemes aggódni, mivel az érintőképernyős terelgetés kiválóan működik. Ha viszont ennél többre vágynánk, a játék támogatja a kontrollereket is, ami azért kerekebbé teszi az élményt.

A grafika ugyan kissé “kétezres évek”, de az aprítás még így is szórakoztató.

A játékra már csak azért is érdemes lecsapni, mert utoljára 2016 decemberében lehetett ingyen letölteni, ezúttal tehát egy nem túl gyakori leárazással van dolgunk. Az Implosion Androidon is elérhető, a Play Áruházban kínált változat alapból ingyenes, ám cserébe alkalmazáson belüli vásárlásokkal kedveskedik a letöltőknek. Ha viszont idegenkedsz a mobilos platformtól, alternatívaként 12 euróért Nintendo Switch-re is meg lehet vásárolni.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó