IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

iPhone SE vs. iPhone XR – Melyiket válaszd?

Azok kedvéért, akiknek nem igazán tiszta a mostani iPhone-kínálat, összevetjük az Apple két legolcsóbb telefonját. Vajon melyikre érdemes beruházni? Igyekszünk a végére járni.

Az új iPhone SE megkapta a cupertinóiak legfrissebb processzorát, s ezzel szó szerint felkavarta az erőviszonyokat, hiszen a puszta teljesítményben immáron nem a legolcsóbb modell az almás felhozatal leggyengébb láncszeme. A kínálat következő lépcsőfoka a kicsivel kevésbé izmos iPhone XR, amely cserébe más területeken brillírozik. A 2018-ban megjelent készülék ára egy jobb akciót kifogva már közelít a nemrég debütált kistestvéréhez, így adja magát a kérdés: melyik a jobb vétel? Nézzük a részleteket!

Teljesítmény

Kezdjük rögtön azzal, ami az egész cikk apropóját adja. Az új iPhone SE-ben már az A13 chip dolgozik, tehát ugyanaz a miniatűr erőmű hajtja, ami a jóval drágább iPhone 11 Pro modelleket is. Ez azt jelenti, hogy az Apple legolcsóbb telefonja egyben a világ egyik legerősebb készüléke is. A zászlóshajókhoz képest a teljesítményben csak a memória terén kell kompromisszumot kötniük az SE-vásárlóknak, mivel ebből 4 helyett 3 gigabájtot kapnak.

Ezzel szemben az iPhone XR-ben ugyanennyi RAM mellett még az iPhone XS/XS Max párost is életre keltő A12-es chip dolgozik.  S hogy mekkora a régebbi processzor hátránya? A nyers teljesítményt felmérő szintetikus teszteken 10-20 százalékos eltérések mutatkoznak az A13 javára. Ez papíron ugyan számottevőnek tűnhet, ám nem szabad elfelejteni, hogy az A12 a mai napig dobogós a legizmosabb mobil processzorok toplistáján. Magyarul az A13 és az A12 közötti különbség a sebességben jelenleg nem igazán számít, inkább évek múltán lesz érezhető, amikor a XR esetleg már nem kap friss iOS-t, míg az SE-re még továbbra is megjelenik majd az aktuális operációs rendszer.

Verdikt: Puszta teljesítményben az SE sima győztes, ám meg kell jegyezni, hogy ettől még a XR is egy villámgyors készülék évekre elég erőtartalékkal.

Dizájn, kijelző, biztonság

Forrás: Apple

Az iPhone-világban kevésbé jártasak puszta ránézésből könnyen azt hihetik, hogy a XR az újabb modell, hiszen jóval frissebb küllemmel bír, mint a 2014-es iPhone 6 stílusjegyeit hordozó SE. Nem csak nagyobb a kijelzője (6,1 hüvelykes LCD az SE 4,7 hüvelykes paneljével szemben), de kávái is keskenyebbek (a képernyője a teljes előlap 79%-át tölti ki, míg az SE esetében ez az arány 65,4%). Ami még szembetűnő, az a Touch ID hiánya, melyet az XR-ben az Apple által biztonságosabbként hirdetett arcazonosítás, a Face ID váltott fel.

Ez még a 2017-es iPhone X-ben debütált, ám a mai napig gyakran vita tárgya a fórumokon, hogy kényelmesebb-e az ujjlenyomatos elődjénél. Még most is sokan esküsznek ugyanis az SE-ben dolgozó Touch ID üzembiztosságára, amit lényegében csak a nedves, esetleg túl száraz ujjaink tudnak megzavarni, míg a Face ID esetében akár a fényviszonyok, vagy egy napszemüveg is okozhat gondot. Nálunk a szerkesztőségben is van, aki az előbbit, s van, aki az utóbbit preferálja. Az viszont tény, hogy a normál esetben szinte észrevétlenül dolgozó Face ID-nél el kell viselnünk a kijelző felső részébe belógó szenzorszigetet, a Touch ID-nél pedig a mai szemmel már feltűnően nagy kávákat.

Verdikt: Az SE kisebb mérete és a jól bejáratott Touch ID a konzervatívabb felhasználóknak kedves lehet, de a Face ID-s XR korszerűbb élményt nyújt, és még nagyobb kijelzőt is kínál. Ezt a kört tehát a XR nyeri.

Kamera

Forrás: Apple

Ha az Apple-re hagyatkozunk, akkor a képalkotás terén egyszerű ítéletet mondanunk: a cupertinóiak álláspontja szerint ugyanis az iPhone SE egylencsés kamerája a valaha készült legjobb ilyen rendszerük, tehát egyértelmű, hogy lepipálja a XR szintén egylencsés megoldását. A motorháztető alatt azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen a bemutató óta kiderült, hogy az iPhone SE-ben teljesen ugyanaz a szenzor lapul, amit még a megboldogult iPhone 8 is használt.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha az SE valamivel szebb képeket is csinál (a hagyományosan mérvadónak tekintett DxOMark-teszt még nem futott be), az kizárólag a fejlettebb A13-as chip által hajtott szoftveres trükköknek köszönhető. A puszta hardver tekintetében egyébként nagyon hasonlók a számok, mindkét készülék 12 MP-es hátlapi (f/1.8 rekeszértékkel), valamint 7 MP-es előlapi (f/ 2.2 rekeszértékkel) kamerát kapott. A portrék készítése egyiknek sem jelent gondot, ám itt az SE-nek van némi előnye: a belépőmodell kamerája 6 különböző stúdiófényt képes szimulálni a portrékon, míg a drágább XR-é csak hármat. Amit viszont sajnos egyik készülék sem kapott meg, az az éjszakai üzemmód.

Verdikt: Kamerafronton szoros a verseny, de ha az Apple határozottan ki meri jelenteni, hogy az SE a jobb, akkor adjuk meg nekik a bizalmat. Mindenesetre kíváncsian várjuk a tesztelési lehetőséget…

Üzemidő, akkumulátor

Forrás: Apple

Megjelenése után az iPhone XR-t talán pont az üzemideje miatt dicsérték a legtöbbet, hiszen 2942 mAh-s aksija úgy segít át a napon, hogy még este sem kell feltétlenül rohannunk a töltőért. Ezzel szemben a második generációs SE csak egy  1821 mAh-s telepet kapott, bár igaz, hogy azt lényegesen kisebb kijelzővel és energiatakarékosabb processzorral gyötri.

A nemrég megjelent SE-vel kapcsolatban egyelőre senkinek sincsenek hosszabb távú tapasztalatai, az Apple mindenesetre az iPhone 8-éval megegyező üzemidőt ígér ennél a modellnél, míg az XR-nél az iPhone 8 Plus-ét 1,5 órával megfejelő teljesítményt ír a hivatalos táblázat. Magyarul ezen a téren egyértelműen a 2018-as modellnek áll a zászló, az viszont jó hír, hogy mindkét telefon támogatja a vezeték nélküli töltést.

Verdikt: Ha üzemidő-bajnok almás mobilt keresel, az átlagos értékeket ígérő SE nem kerül fel a jelöltek listájára, így a győztes a XR.

Ár

Forrás: Apple

A hivatalos árakat látva egyértelmű, hogy az Apple szerint melyik a jobb telefon: a 64 GB-os alap SE idehaza 179 990 forintról (az USA-ban 399 dolláról) indul, míg az azonos tárhelyű XR-ért már 247 990 forintot (az USA-ban 599 dollárt) kell kicsengetnünk. A különbség 68.000 forint, ami bizony nem kevés pénz, a készülékek valójában nem is egy ligában versenyzeznek.

A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a 20 hónapja megjelent XR-re rengeteg az akciós ajánlat, már több kereskedőnél is becsúszott 200 ezer forint alá. Ezzel szemben a friss, ropogós SE-t egyelőre még a trükkösebb eladók is a hivataloshoz hasonló áron kínálják, azaz a két telefon pillanatnyilag egész közel került egymáshoz.

Verdikt: Hivatalos áron ugyan nagy az SE előnye,  de az akciók révén már egész jutányosan lecsaphatunk az XR-re is. A legtöbbet persze az SE-vel spórolhatunk, így ebben a belépőmodell nyer.

Végszó

A felsoroltak alapján elmondható, hogy az SE és a XR között őrlődni nem könnyű dilemma. Az SE mellett leginkább az ára, a leheletnyivel ügyesebb kamerája, és a jelenleg elérhető maximális időtállóság szól, míg az XR vélhetően kicsivel hamarabb megöregszik majd, ám addig is nagyobb kijelzőt, korszerűbb dizájnt, és jobb üzemidőt kínál.

A döntés meghozatalánál a legfontosabb kérdés az, hogy ezek közül melyik nyom többet a latban. Nyilván senki sem látja előre, hogy az Apple pontosan meddig támogatja még a XR-t, de az eddigi gyakorlat alapján elmondható, hogy a következő 3 évben biztosan nem lesz vele gond ezen a téren. Ugyanakkor a legtutibb választás ebből a szempontból mindenképp az SE, hiszen 180 ezer forintért az elérhető legfrissebb hardvert nyújtja. Ha nem hiányzik a modernebb külső, a nagyobb kijelző és a Face ID, akkor a kisebb testvér sok évre megoldhatja mobilos gondjainkat.

[yop_poll id=”3″]

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó