IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Ismét fizet az Apple az iPhone-ok lassítása miatt

A „batterygate” néven elhíresült ügy ezúttal 113 millió dollárjukba kerül a cupertinóiaknak, és nem ez az első eljárás, amiből rosszul jöttek ki.   

Az iPhone-ok szándékos lassításával kapcsolatos botrány még 2017 végén robbant be igazán, miután a Geekbench fejlesztői bizonyították, hogy az Apple szoftveresen korlátozza a régebbi, lestrapáltabb akkumulátorral működtetett készülékek teljesítményét. A cég hiába védekezett azzal, hogy funkció csak az iOS 10-zel jelentkezett váratlan kikapcsolások elkerülése végett került a rendszerbe, az érintett felhasználók és a vállalat kritikusai tervezett elavulást láttak a lépés mögött.

Forrás: Apple Magazine

A cupertinóiaknak azzal sem sikerült tisztázniuk magukat, hogy az iOS 11.3-ban kikapcsolhatóvá tették a vitatott funkciót, így több eljárás is indult a cég ellen. A francia hatóságok például idén februárban büntették 25 millió euróra az almás vállalatot, egy amerikai csoportos perben pedig 500 millió dollárt kell fizetniük az alpereseknek.

Ezzel azonban még mindig nincs vége az Apple kálváriájának, most éppen 113 millió dollár kifizetésébe egyeztek bele, hogy pontot tegyenek egy nyomozás végére, amit 34 amerikai állam, valamint a szövetségi kormánynak otthont adó Washington D.C. indított a lassítás miatt. A vizsgálatot Arizona, Arkansas és Indiana vezette, a vád pedig úgy szólt, hogy az Apple szándékosan megtévesztő információkkal szolgált a felhasználóknak az iOS frissítéseiről.

Az arizonai panasz szerint a cupertinóiak ténykedése számos felhasználóban azt a benyomást keltette, hogy a jobb teljesítmény elérése csak egy új iPhone beszerzésével lehetséges. Mark Brnovich, az állam főügyésze úgy véli, hogy a cég így tisztességtelen eszközökkel évente több milliós nagyságrendben növelte a telefonok eladásait. A Washington Post jelentése szerint az Apple-nek az anyagiakon túl jogi kötelezettséget is kell vállalnia arra, hogy átláthatóvá teszi az akkumulátor élettartamával és az energiagazdálkodással kapcsolatos gyakorlatait.

A nagy tech cégeknek abba kell hagyniuk a vásárlók manipulálását, és be kell vallaniuk a teljes igazságot a módszereikről és a termékeikről. Elkötelezett vagyok ezeknek a góliátoknak a számonkérése mellett, ha eltitkolják az igazságot a felhasználók elől.

áll a főügyész közleményében.

Az Apple történetében egyébként ez már a második “batterygate” néven emlegetett ügy. Az első, sokkal kisebb botrány még 2011-ben robbant ki az iPhone 4S körül, miután egyes felhasználóknál a készülék készenléti ideje drasztikusan csökkent egy bug miatt, ami az iOS 5 helymeghatározási funkcióit érintette. Steve Jobs akkor külön sajtótájékoztatót tartott a jelenségről, a cég mérnökei pedig az okok felderítéséért közvetlenül vették fel a kapcsolatot néhány érintett ügyféllel.

Forrás: 9to5Mac

Borítókép: Overblog

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó