IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Itt a Nearby Share: az Android válasza az Apple AirDropjára!

Ha az AirDrop megjelenése óta vágyakozol az androidos verzióra, hogy végre gyorsan és egyszerűen tudj két készülék között zenéket, filmeket és egyéb fájlokat küldözgetni, akkor itt a Nearby Share vagyis a Közeli megosztás. De előtte lesz pár teendőd!

Jelenleg az androidos Nearby Share funkció még nagyon béta fázisban van. Ezért azt csak az arra vágyakozó android 6.0-nál vagy annál újabb android telefonnal rendelkező szerencséseknek lesz lehetősége kipróbálni még a nagyközönség előtt.

Ehhez jelentkezned kell az Android béta programjára, ha a legújabb még tesztfázisban lévő telefonos operációs rendszert szeretnéd használni. Illetve a Play Áruházon belül a Google Play-szolgáltatások teszt programjárba is be kell lépned, ha kipróbálnád a Közeli megosztást még a végleges verzió előtt. Ezt itt meg is teheted.

Azonban sajnos, a béta program szűkössége által, még ha jelentkeztél a programba, akkor sem biztos hogy elérhető lesz a funkció. Számomra a jelentkezést követően, telefonomat újraindítva körülbelül 20 perc várakozás után már elérhető is volt a Közeli megosztás lehetősége.

Ez a jelentkezés szösszenet azért olyan fontos, mivel ha bétáról beszélünk, az még jócskán tartalmazhat hibákat. Amik rontják a felhasználó élményt, ezért csak azok érhetik el a bétát akik vállalkoznak rá és nem bánják a bugokat.

Kis várakozás után, ha szerencsések vagyunk, ki is rakhatjuk a Közeli megosztást gyorspanelünkre

Ha jelentkeztél a Play-szolgáltatások béta tesztjére, de sajnos nem kaptad meg a Közeli megosztás lehetőségét, csak türelem, most, hogy már beléptél idővel jönni fog, ahogy majd a jövőbeli béta funkciók is. Úgyhogy, ha érdekelnek az androidos béta programok és plusz lehetőségek feltétlen maradj benne a teszt programban.

Ha esetleg meggondolnád magad, a Play Áruházba belépve, a baloldali fület megnyitva a Saját programok és játékok lehetőségre nyomva, megtalálod majd a béta menüt, ahol deaktiválhatod a programot.

Ha sikerült és megkaptad a béta Közeli megosztást, a beállítása roppant egyszerű, mintha csak Bluetooth vagy mobil hotspotod állítanád be: megváltoztathatod készüléked nevét, ha egyedi szeretnél lenni, beállíthatod az eszköz láthatóságát, illetve az adatforgalomra kapcsolódó lehetőségeket. És már mehet is a megosztás!

A legegyszerűbb módon úgy használhatod a funkciót, ha szimplán megosztani próbálsz akármilyen fájlt a telefonodról, az majd automatikusan felajánlja a Közeli megosztást a lehetőségek között. Vagy esetleg a gyorspanelre kihejezve akármikor ki és be kapcsolhatjuk.

Csak három lényeges dolgot kell beállítanunk, és mehet is a megosztás!

A Közeli megosztás telefonod kapcsolatait kihasználva a Bluetooth és internet (Wi-Fi Direct) együttes erejével juttatja át egyik készülékről a másikraa fájlokat, de csak ha mindkettőt bekapcsoltuk.

Úgy tűnik, kisebb szöveges fájloknál vagy URL küldéseknél szimplán a Bluetooth segitségét kéri a telefon, de amint nagyobb méretű képről, zenéről vagy esetleg filmről beszélünk, akkor Wi-Fi hálózaton keresztül (már ha van) viszi át az adatokat, hibrid módon.Azt hozzá kell tenni, ésszerűen csak akkor tudunk könnyen fájlokat cserélni, ha mindkét készülék képes a funkcióra.

Csak Bluetooth Wi-Fi és helymeghatározás ellenében tudjuk majd csak a funkciót használni!

A fájlok mozgatása előtte minden egyes alkalommal el kell fogadnia mindkét félnek, hogy biztosan szeretnék-e küldeni vagy fogadni azokat, a legnagyobb biztonság érdekében. Hogy az engedélyünk nélkül senki se tudjon csak úgy küldözgetni, netalántán leszedni fájlokat, ha a Közeli megosztás opciót bekapcsolva hagytunk. Mivel manapság a hackerek már akármit kitalálnak egy kiskapu kihasználására. De papíron, a küldött és fogadott adatok titkosítva vannak.

Jelenleg a tesztelők egészen bizakodók a Nearby Share jól funkcionál, de persze ez még csak a béta verzió, így az elvileg augusztus végi megjelenésig még rengeteget fejlődhet. Ami nekünk csak jó.

Végre lesz valami alternatíva az AirDrop és a nemrég megjelent Samsung Quick Share mellett, ami sokak számára sajnos nem elérhető, ha csak nem rendelkeznek Apple vagy Samsung termékkel. Most már az összes többi androidos is örülhet, nem csak a dél-koreai cég telefonjainak szerelmesei…

Borító: beebom
Forrás: androidpolice

Te jelentkeztél a béta programba vagy te már használod is a Közeli megosztást a mindennapokban?

Kapcsolódó cikkeink

A ZTE dobhatja piacra a világ első kijelző alatti szelfikamerás telefonját

Ádám

Már nem kell sokat várni a OnePlus Oxygen 11 előnézetére

Nagy Deborah

Kompakt kijelzőt kap a Google Pixel 4a és az ára is baráti

Nagy Deborah