IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Jailbreakelés oda-vissza

Amikor 2012-ben megvásároltam az első iPadem hihetetlen jó áron, akkor azt gondoltam, óriási üzletet csináltam. Pedig simán csak akkora madár voltam, hogy rám tudtak húzni valami zug-store-ban egy jailbreakelt Oroszországból „importált” készüléket. Akkor, bár ugyanezt jelentette a jailbreak, mégis teljesen más volt. Kicsit elmerültem abban, hogyan áll most ez a jailbreakelés történet.

Mondhatnám, hogy: a jailbreakelés rossz, értem?!, de nem lenne igazam. Régen még sokkal inkább ördögtől való dolognak tűnt, mint most. Leginkább talán azért, mert sokkal nagyobb szükség is volt rá, mint manapság. Aztán volt egy időszak, amikor teljesen eltűnt a köztudatból a metódus, nem is érkeztek új verziók. De miről is szól ez az egész igazából?

Forrás: iTwe4kz

Jailbreakelés után, mint őrült, ki letépte láncát, vágtatott az iPhone az App Store-on át és még annál is sokkal messzebbre. Hiszen a jailbreakelésnek pont az a lényege, hogy felszabadítsa az iOS-t, iPadOS-t, tvOS-t és watchOS-t futtató eszközöket az Apple elnyomó sanyargatása és korlátozásai alól. Különböző kernel patchek használatával root hozzáférést adva a felhasználónak lehetővé teszi olyan szoftverek installálását is, amik az App Store-ban nem elérhetők.

Ezáltal futhat a torrent, jöhetnek a skinek, widgetek, olyan alkalmazások, amikről eddig álmodni sem lehetett az App Store-ban. Azonban, mint mindennek, a szabadságnak is ára van, leginkább például egy garancia vesztés. De csak bizonyos esetekben.

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy jelen tippemmel a Kedves Olvasókat a jailbreakelésre buzdítom, álljanak itt a következők figyelmeztetésként minden felhasználó számára:

Jailbreakelni nem illegális, tehát semmilyen bűncselekményt vagy óriási szabálysértést nem követsz el azzal, ha ehhez szükséges szoftvereket installálsz (az egyszerűség kedvéért) iPhone-odra, illetve olyan készüléket birtokolsz, ami jailbreakelt szoftvert futtat.

 

Azonban, az Apple álláspontja szerint minden, a vállalat által nem engedélyezett modifikációja az iOS (és a többi) rendszerének megsérti a végfelhasználók szoftver licencelési feltételeit, ennek tükrében az Apple megtagadja ezeknek a készülékeknek a bármilyen kiszolgálását és szervizelését. Ergo ugrott a garancia, az ingyenes és a fizetett is.

Egy mindennapi példára lefordítva: Ha jailbreakelt telefont használsz, nem gond. Ha meggondolod magad és letörlöd a jailbreaket, nem gond. Ha viszont tönkre megy az éppen jailbreakelt telefonod és beviszed hivatalos szervizbe, hogy javítsák meg, nem fogják, akár hardveres, akár szoftveres a problémád. Nem küldenek büntiből a sarokba, nem veszik el a telefonod, de nem is szolgálnak ki. Így, ha nem törted ripityára a telefont, akkor szedd le előtte a jailbreaket a készülékről és úgy vidd a szervizbe.

Nyilván itt megint csak a hivatalos, rendes, megbízható helyekről van szó, simán elképzelhető, hogy találsz egy olyan szervizt, ahol foglalkoznak így is a készülékeddel, viszont ezek a helyek nem véletlenül nem hivatalosak. Ls. a leadben példázott ügyeskedésem.

Forrás: TaIG

Ha ezek tudatában jailbreakelésre adnád a fejed, akkor a következő szekció neked szól. Ha pedig már túl vagy a dolgon és bármi úton-módon visszacsinálnád, akkor az utána következő részben találod a számodra hasznos információkat.

Jailbreakelés

Még egyszer kihangsúlyozom, senkit nem akarok jailbreakelésre buzdítani, leginkább azért, mert az én személyes álláspontom az, hogy teljesen szükségtelen és attól függetlenül, hogy vissza lehet csinálni, sosem veszélytelen a rootban turkálni és a kernellel matatni. Aztán lehet, mire végzek a teszttel, annyira belázadok, hogy jailbreakelve hagyom a telefont.

Nézzük, mire van szükség hozzá: legelső lépésnek egy jó adag körültekintésre és egy up-to-date biztonsági mentésre, akár a gépeden, akár az iCloudban. Ha bármi félre menne, legyen hová visszaállni adatvesztés nélkül.

Forrás: unc0ver

Fontos megjegyezni, hogy a jelenleg elérhető legfrissebb jailbreakelő eszköz, az Unc0ver csak iOS 11 és 13.5 közti rendszerverziók felszabadítására alkalmas (kivéve iOS 12.3-12.3.2 és iOS 12.4.2-12.4.5).

Így, ha múlt héten 13.5.1-re frissítettél, peched van. Az Apple már nem írja alá a 13.5-ös verziót, így downgradelni nem tudsz, meg kell várnod, míg az Unc0ver elkezdi támogatni a 13.5.1-et, ami valószínűleg idő lesz, mivel a frissítés pont annak a biztonsági résnek a befoltozására született, amit a patcher kihasznált a jailbreakhez.

Az effektív installáláshoz két szoftverre lesz szükséged, az AltStore-ra és az Unc0verre.

  • Elsőként fel kell telepítened az AltStore-t a gépedre és meg kell győződnöd róla, hogy az AltStore Server fut a Maceden vagy PC-den
  • A jailbreakelendő eszközödnek pedig ugyanahhoz a hálózathoz kell kapcsolódnia, mint a gépednek, amin az AltStore fut, enélkül az Unc0ver nem fogja tudni validálni a készüléked és a jailbreak nem fog lefutni
  • A telefonodon látogasd meg az Unc0ver weboldalát és nyomj az Open in AltStore gombra, majd erősítsd meg a Megnyitást

  • Várj, amíg letöltődik az Unc0ver szoftvere az AltStore-on keresztül
  • Ha egyszer megjelenik az Active alkalmazások listájában, akkor már nyomhatod is Jailbreak gombot

  • A folyamat közben a telefonod újra fog indulni. Ilyenkor ne piszkáld, ne nyomogasd, hagyd, hogy a jailbreak tegye a dolgát.
  • Ha újraindult a készüléked, még semmi extrát nem fogsz rajta látni, indítsd el az Unc0ver appot és nyomj a Jailbreak gombra újra.
  • Ha lement a folyamat második szakasza, akkor sikeresen jailbreakelted a készüléked!

Ennek legnagyobb visszaigazolása, ha a Cydia nevű alkalmazás helyből ott figyel a Kezdőképernyődön. Ez lesz az összes újdonság tárháza.

Érdemes felfedezned magadnak a megbízható alkalmazás forrásokat, ehhez talán a legjobb módszer, ha YouTube-on keresgélsz különböző tweakek után – mindig olvasd el a videó alatt a kommenteket, illetve melegen ajánlom még a Jailbreak subredditet és az iDownloadBlog cikkeit. Itt is sok hasznos infó vár mindenkire.

Attól függetlenül, hogy az Unc0veres jailbreak maga biztonságos, ki lett tesztelve, elviekben nincs negatív hatása a készülés stabilitására, aksiidejére és az Apple beépített biztonsági intézkedéseire (és gyakorlatban sem kéne, hogy legyen).

Ami viszont erősen ajánlott, hogy kerüld a különböző fizetős alkalmazások crackelt verzióit. Csábítónak tűnhet, ha nem kell fizetned egyes szolgáltatásokért, de a vége úgyis az lesz, hogy nem úgy működik, mint kéne.

iOS 13.5.1-re frissítve nem fog működni – Forrás: Pap Imre, Hungarian Apple User Group

Továbbá arra is érdemes figyelni, hogy a korábbi verziókkal ellentétben, az Unc0ver már lehetővé teszi, hogy frissítsd a telefonod szoftverét is, nem kárhoztat örökre ugyanarra a verzióra. Viszont, ahogy már feljebb is említettem, az iOS 13.5.1-es verziójára frissítve ugrik a jailbreak. Ezért csak támogatott szoftver verziók közt váltogass, ha igényed van rá.

Jailbreak eltávolítása

Bár a telepítés sem volt bonyolult, a jailbreak eltávolítása a készülékről még egyszerűbb, számítógép sem kell hozzá, és teljesen visszaállítani sem kell a telefonod.

Készíts ismét egy biztonsági mentést a telefonodról, értelem szerint ez a későbbiekben csak a validált alkalmazások visszaállítását teszi lehetővé, a jailbreakkel telepített alkalmazásokat és azok adatait nem fogod tudni visszaállítani.

A törléshez:

  • Nyisd meg az Unc0ver appot a készülékeden
  • A sarokban nyomj a Settings gomb kis fogaskerekére

  • Minden beállítást kapcsolj le, a Refresh Icon Cach és Restore RootFS-t, viszont kapcsold be

  • Nyomj a Done-ra és térj vissza az alkalmazás főmenüjébe
  • Menj a Restore RootFS opcióra

Ezzel minden Unc0ver által okozott változást visszaállítasz a készülékeden. Az újraindítás után, ha jól csináltad, a Cydia is eltűnik a készülékedről, az összes alkalmazással, adattal együtt, amit valaha a jailbreakelés keretében szereztél.

Ezután nincs más dolgod, mint törölni a megszokott módon az Unc0ver appot, és már el is feledkezhetsz arról, hogy valaha jailbreakeltél.

Ha mindent letöröltél, nem is maradhat nyoma a készülékeden, ez által, ha bármi probléma merülne fel, nyugodtan viheted szervizbe a telefonodat, nem lesz kövezés, hogy jailbreakelt készüléket vittél be.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó