IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Kell-e töltő az iPhone dobozokba? – felmérés

Miután számos forrás is megerősítette, hogy Cupertinóban a töltőfej kivételét tervezik az iPhone 12 dobozaiból, minket most a ti véleményetek érdekel!

Egy ideig elképzelhetetlen lett volna, hogy egy újonnan vásárolt iPhone (vagy bármely más telefon) dobozában ne találjunk a feltöltéséhez szükséges kábelt és hálózati adaptert. Ráadásul az iPhone 11 Pro vonal óta végre gyorstöltésre alkalmas töltővel érkezik és nem a jól megszokott 5 W-ossal. Ez azonban a jövőben változni fog.

Forrás: 9to5Mac

Európában legalábbis szinte biztos, hiszen az EU Parlament korábban elfogadott egy olyan tervet, aminek lényege, hogy a számítástechnikai hulladék csökkentése érdekében ne legyenek összecsomagolva az új termékekkel az olyan kiegészítők, amikből vélhetően már mindenkinek van otthon.

Hogy a szabályozás mikor kerül bevezetésre, azt egyelőre nem tudjuk, de úgy tűnik, a piac előbb szabályozhatja magát. A hírek szerint ugyanis az Apple már az iPhone 12 esetében azt tervezi, hogy elhagyja a dobozból a töltőfejet. Ennek oka elsősorban anyagi lehet: magán a hardvergyártáson is spórolnak, az ezáltal kisebb dobozoknak pedig olcsóbb lesz a szállításuk, tárolásuk. És talán tudnának vele annyit faragni, hogy ne emelkedjen tovább a csúcskészülékek ára a várhatóan drágább bekerülési költségű alkatrészek ellenére, mint az 5G és az új képernyő. Vagyis az a ritka jelenség állhat elő, amikor találkozik a zöldek és a vadkapitalisták érdeke.

Forrás: Shpock

Nagy kérdés azonban, hogy egy ilyen látszatra nem túl nagy, a vásárlói élményt azonban meghatározó döntésre hogyan reagálnak majd a vásárlók. Pénteken szárnyra kapott egy hír, miszerint az Apple a tőle nem megszokott módon megkérdezi a felhasználók véleményét, és kutatja a választ. A hír alapja egy Twitter poszt volt:

Azonban mostanra kiderült, hogy egyáltalán nem erről volt szól, csupán egy szervizes kérdés. Néha a sajtó is benézheti, ha portugál a forrás…

A kérdésben legutóbbi cikkünkben több érv felmerült ellene és mellette. Most az érdekel, hogy a csendes többség mit gondol. Oszd meg velünk véleményed: kell az a töltőfej vagy inkább hagyja el végre az Apple és a többi gyártó is?

[yop_poll id=”5″]

Borítókép: Apple

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó