IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Kuo szerint nagyon merész terv az Apple Car 2024-es bevezetése

Az elemző szerint sokkal több időre lehet szüksége az Apple-nek a saját autó bevezetésére, és legkorábban 2028-at tippeli, mire beleülhet egybe.

A múlt héten a Reuters számolt be arról, hogy a főleg számítógépeket és mobiltelefonokat gyártó cég autógyártásra szánta el magát. Források szerint az Apple áttörő monocellás akkumulátort tervez, amit még maga Elon Musk is megvalósíthatatlannak gondol. A megbízható Apple elemző, Ming-Chi Kuo szerint túl optimisták a feltételezések és hogy reálisan 2028 után érkezhetne maga az autó.

Kuo az Apple Carral szemben három fő problémát is említ: bizonytalanság a bevezetés időzítésével, a szállítóval és a jármű specifikációival kapcsolatban, valamint az Apple versenyképessége miatt az EV és önvezető autók piacán.

Kuo kiemeli, hogy korábban azt jósolta, hogy az Apple Car 2023-2025 között elindulhat, de legújabb kutatásai azt mutatják, hogy ez jelentősen hosszabb idő lehet. A legfrissebb felmérése azt jelzi, hogy még ha a fejlesztés el is indul ebben az évben, és minden jól megy, 2025-2027 között kezdődhez a gyártás. Az Apple szabványai és az önvezető autóipar gyors változásai alapján azonban Kuo nem lepődne meg, ha az Apple Car csak 2028 után gördülne le a gyártósorokról.

Még csak elképzelni sem tudjuk, hogy nézne ki valójában – Forrás: TechUS

Továbbá úgy véli, hogy az Apple Car műszaki adatai még ki sincsenek találva és a végleges specifikációkat csak 2023-2025-ig tervezhetik meg. A Reuters beszámolója valóban megemlítette, hogy az Apple Car projektje késésben van és 2025-re vagy későbbre tolhatják a gyártás megkezdését. A Morgan Stanley elemzői azonban a múlt héten készítettek egy másik jelentést, amely alátámasztja a gyártás 2024-es kezdetét.

Kuo figyelmezteti a befektetőket, hogy annak ellenére, hogy az Apple számos erősséggel rendelkezik „nem mindig sikeres az új üzletekben”. Példaként említi, hogy a HomePod és az Apple nem tudja dominálni az otthoni okoshangszórók piacát. Lényeges szempont lehet ráadásul az önvezérelt autókhoz szükséges rengeteg adat beszerzése és az AI a hardver, hiszen az Apple legalább 5 éves lemaradásban van a Teslához vagy a Waymóhoz képest.

Szerintetek mikorra érkezhet az autó?

Forrás: 9to5Mac
Borító: MacAlert

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó