Önként vállalt emberkísérletben próbálok a végére járni, hogy miként szuperál munkaeszközként egy alap iPad. S hogy érdekesebb legyen, egy idősebb masina a próbatétel főszereplője.
Az asztali számítógépek kedvelőjeként mindig is ódzkodtam a tabletektől, mivel kényelmi szempontból még a laptopokat is kompromisszumként élem meg. Nem szeretek folyton lefelé nézni, nem rajongok a kisebb kijelzőért, illetve a képernyőhöz rögzített klaviatúra sem a kedvencem. Persze ha menni kell, akkor menni kell, és az ember bizony nem cipelheti mindenhová a klasszikus konfigot. Így jártam én is, amikor pár hónapja úgy alakult az életem, hogy már nem mindig akad a közelemben bevethető asztali PC.
Ezért aztán kellett valami mobilisabb eszköz a munkához, de mivel csak alkalomszerű szükségletről van szó, igyekeztem a lehető legolcsóbban megúszni a dolgot. Ezért került figyelmembe a család időközben leváltott 2017-es iPadje. Az A9-es proci és a 2GB memória elsőre ijesztőnek tűnt, de reménykedésre adott okot, hogy nem komoly műveletekre kell a vas: írásra, kapcsolattartásra és alapszintű képszerkesztésre. Lássuk, hát, miként teljesít ebben a tábla, amin e sorokat is pötyögöm.
A sovány kakaó is kakaó
Kezdjük a teljesítménnyel. Ezt a konkrét gépet utoljára még az iPadOS 13-mal használtam, akkor a korához képest meglepően gyorsnak találtam. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az ötödik generációs iPadben dolgozó A9-es chip eredetileg a 2015-ös iPhone 6s-ben debütált. Ennek fényében még az is örömteli fejlemény, hogy egyáltalán megjelent rá a jóval erősebb hardverekre kitalált 2020-as rendszer. Nyilván szerencsésebb lenne, ha nem olyan időket élnénk, ahol egy hároméves műszaki cikk normális működése említésre méltó dolog, de hát ez van.
iPadOS 14 alatt ugyanakkor már jobban érezni az iPad korát. Nem ritkák a kisebb akadások, illetve bizonyos feladatoknál (pl. egy hosszabb szöveg beillesztése) hajlamos többet gondolkodni a rendszer. Szó sincs azonban komoly belassulásról, ezek a gikszerek még a bőven elviselhető kategóriába sorolhatók. Persze a tudatos felhasználó eleve türelmesebb a régebbi hardverrel, egy iPhone 11-en egész másképp hatnának ezek a tapasztalatok. Az A9 határait ismerve általában véve kielégítőnek találom a teljesítményt, és arra bátorítanék mindenkit, hogy egyelőre ne tartson az ennél újabb chipekkel szerelt Apple cuccoktól.
Túlórában
Számomra viszont most az a lényeg, hogy mennyire használható az iPad szoftvere arra, amire nekem kell. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy cikkek írásával, közösségi médiás oldalak futtatásával, továbbá olyan alapszintű fotószerkesztési feladatokkal kell megbirkóznia, amit ezek igényelnek (borítók, reklámanyagok).
A cikkírás elsődleges kihívása a gépelés. Az iPadek ugyan már régen kezelik a bluetooth-os billentyűzeteket, de engem konkrétan az érdekelt, hogy mennyire élhető a szoftveres megoldás. Ezzel kapcsolatban eddig kifejezetten pozitívak a tapasztalataim, a telefonosnál legalábbis jóval könnyebb a tabletes pötyögés. Egy darabig szenvedtem a fektetett móddal, aztán rájöttem, hogy ez nem laptop, állítva kell használni. Így ugyanis közelebb vannak egymáshoz a billentyűk, és a hosszabb szövegek áttekintésére is jut hely a szerkesztőfelületen.
A másik kényes pont az ide-oda navigálás a szöveg és a források között. PC-n ez az egér+monitor kombónak köszönhetően villámgyors és pofonegyszerű folyamat, az iPaden viszont nehezíti a dolgokat a 9,7 hüvelykes kijelző és az érintésvezérlés. Az osztott képernyős üzemmód ugyan enyhítheti a döcögést, de nálam végül az bizonyult a leggyorsabbnak, ha a forrásaimat, jegyzeteimet az iPhone-on nézem. Az almás portékák együttműködésének köszönhetően még a mobilon kimásolt sorokat is beilleszthetem a táblán, így olyan az élmény, mintha egyetlen eszközt használnék két kijelzővel.
Ami a képszerkesztést illeti, még maces koromban beragadt nálam a Pixelmator, ami iPadre is létezik. Az alapváltozata csak 1790 forint, mindenféle további vásárlás nélkül, és szuper intuitív kezelőfelületet nyújt. Rétegek kezelésére, effektelésre és szövegek hozzáadására kiváló szerszám, s szerencsére ezen a régi gépen is remekül fut. Összességében azt kell mondanom, hogy az appnak hála minden munkafázis közül a képek piszkálásánál hiányzik a legkevésbé az asztali gépem, vagy egy laptop.
Fájlok feltöltésénél (pl. képek, csatolmányok) nagy rigolyám még a kezelhetőség is. PC-n csak kiszórok minden éppen szükséges dolgot az asztalra, esetleg a jó öreg Total Commanderben vezényelem a folyamatot. iPaden ezek közül egyik sincs (pedig érdekes lenne itt a TC), de a Fájlkezelőnek hála nem panaszkodhatok. A gyári appban egyetlen helyen érhetem el a tableten és a felhőben (nálam ez a OneDrive) tárolt fájlokat, osztott képernyőben akár bele is húzhatom őket a futtatott alkalmazásokba. Szerintem abszolút kényelmes megoldás, ami még egy megrögzött “winesnek” sem idegen.
Amiért pedig kifejezetten rajongok, az a gép hordozhatósága. Korábban volt már MacBook Airem, amit egy lenyűgözően könnyed masinának tartottam, de az iPad mellett labdába sem rúghatna a mobilitás terén. Ez a kis izé akkora, mint egy füzet: leteszem, felveszem, használom. Nem kell nyitogatni, s akár állva is bevethető.
A munkára fogott iPaddel eddig két fontos megállapításra jutottam. Az egyik, hogy nem annyira fájdalmas a dolog, mint gondoltam, még egy ilyen öreg hardverrel sem. A másik pedig, hogy kapkodós, “hamarkell” feladatokra nálam nem igazán vált be ez a platform. A tabletes workflowt ugyanis erősen szokni kell: az appok közötti minél gyorsabb váltást, az osztott képernyő előcsalogatását, vagy éppen a szöveg kijelölésének és beillesztésének mozdulatait.
Ehhez sok gyakorlás és még több türelem szükséges, ami rám kevésbé jellemző, így a sietős pillanatokban gyakran kapom azon magam, hogy legszívesebben félredobnám az egészet bármiért, amin asztali oprendszer fut. A türelmesebb, kitartóbb felhasználóknál viszont el tudom képzelni, hogy tökélyre fejlesztett, precíz mozdulatokkal gyorsan és stresszmentesen birkózhatnak meg bármivel egy iPaden is. No és persze ott vannak még a bluetooth-billentyűzetek és egerek, amikkel megint teljesen máshogy alakulhat a történet.
Feketeleves
Nem hallgatom el azokat a dolgokat sem, amiket kifejezetten ut…nem szeretek az iPadben. Az egyik ilyen, hogy borzalmas az ember nyakának. Perifériákkal használva ugyan fel lehet bökni egy állványra, és akkor nem kell mindig lefelé bámulni rá, de ha ragaszkodunk az érintéses vezérléshez, annak mindenképp lógó fej lesz a vége.
Ez pedig nem telefon, hogy a nyakfájdalmat észlelve feljebb emeljük, mert ahhoz egyszerűen nagy és nehéz, a kétkezes gépeléshez ráadásul ugyanúgy le kell tenni egy felületre, mint a laptopokat. És mivel munkáról van szó, nem rövid menetekről beszélünk, akár órákig görnyedhetünk úgy, hogy az állunk szinte a mellkasunkba fúródik. A maszek ortopédusoknak persze ez nagyon jó hír lehet, de a testünknek már kevésbé.
Aztán ott vannak a böngészős problémák. Lehet, hogy csak én vagyok balszerencsés, de hiába állítja az Apple, hogy az iPaden teljesértékű asztali böngésző van, nálam nem mindig működik úgy. Nem tudok egy konkrét, állandóan visszatérő gondot említeni, inkább csak random módon jelentkeznek anomáliák: a Facebookon nem lehet az ügyfélnek válaszolni, mert hiányzik az ehhez szükséges szövegfelület, vagy éppen a WordPressben nem működik a beillesztés, mert őrült módjára vibrálni kezd a felugró menü.
Mielőtt kérdeznétek igen, Safarit használok, és nem, nem áll szándékomba Chrome-ra váltani. Az iPadOS-ben ugyanis még mindig csak Safariból lehet főképernyős könyvjelzőt létrehozni, én pedig szeretek mindent egy helyen intézni. S ha már az egy hely témánál tartunk, tableten az is megszokást igényel, hogy sok szolgáltatás jobban működik appként, mint weboldalként, így amit PC-n végig böngészőből intézhetek, ahhoz itt gyakran “ki” kell ugrálnom az egyes alkalmazásokba. Apró kényelmetlenség, de kényelmetlenség.
Verdikt
Ezzel azonban ki is fújnak a panaszaim, mert az iPad összességében meggyőzött arról, hogy elviselhető kompromisszum egy laptop helyett. Ehhez pedig még jobban tartom magam, ha figyelembe vesszük az árát: egy alap almás tablet ma 135.000 forint, ami ugyan nem kis összeg, de azért nem szeretnék egy olyan notebookon dolgozni, amit ennyiért vesztegetnek. A képletet persze tovább bonyolítaná, ha egy Smart Keyboard billentyűzetet is csapnék hozzá potom 62.000 forintért, de egy olcsóbb kínai csodával ezen még lehetne finomítani.
Ajánlani viszont mégsem merem senkinek, mert ahány ember, annyiféle igény. Az mindenesetre biztos, hogy a legközelebbi laptopcserénél nem feltétlenül hülyeség jobban megismerkedni az iPad lehetőségeivel, és átgondolni, hogy vajon megoldható-e vele a Te munkafolyamatod. Az Apple belépő tabletének számos előnye van, kezdve a hordozhatósággal és a megfizethető árral, de a legjobb talán a problémamentessége. Az iPadOS ugyanis nem igényel különösebb figyelmet, vagy karbantartást, amit egy olcsó windowsos laptopról nem mindig lehet elmondani.
Borítókép: Avel Chuklanov/Unsplash
