IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Új autós UI-t kap a Google Maps

Végre tényleg kiválthatja a Google Maps a navigációs appokat, ugyanis egyre több funkciót pakol bele a keresőóriás. Érkezik az Assistant Driving Mode frissítése is.

Az Android Auto az Apple Car Play nagy kihívója, és az arra alkalmas autókban egy egyszerűen feltelepíthető segédprogram. Tökéletes azoknak, akik azért előfordul, hogy az autóban telefonálnak vagy szeretnék használni a Google Asszisztensét fontos dolgok feljegyzésére és megvalósítására.

A Google-nek már szépen működik az autós interfésze Android Autón, és az Asszisztens is folyamatosan fejlődik az androidosok legnagyobb örömére. Nemrég érkezett egy nagyobb frissítés, amiben már a csatlakozás is egyszerűbb, most viszont a Mapst szabták kicsit át.

A Google Maps autós módjába viszont érkezett pár hasznos kis funkció. Ugyanis már tudunk a térkép alkalmazásban is zenét irányítani a dedikált felületen, amihez hasonló volt már korábban, de most pontosan úgy néz ki, mint Android Autón.

Látszik alul az éppen hallgatott zene – Forrás: AndroidPolice

Az egész UI nagyon hasonlít az autós változatban megszokotthoz, így akinek nem tudja az autója az Android Autot, az is hasonló élményben részesülhet csupán a telefonját kirakva a műszerfalra.

Ráadásul középen találhatunk egy Főoldal gombot, amire rányomva behozhatjuk azokat az alkalmazásokat, amire egy navigáció közben szükségünk lehet. Hívhatunk, láthatjuk az üzeneteket (kizárólag SMS), hallgathatunk podcastet, kiválaszthatunk másik zenealkalmazást ..stb.

Behozható a főoldal is – Forrás: AndroidPolice

Az új külső tehát pontosan azoknak tökéletes, akiknek nincs lehetőségük Android Autot használni, de a fő funkciókat így is megkapják a Google-től. Nekünk még sajna nem módosult a Maps külseje navigáció közben, de iPhone-on próbálkoztunk.

Nálatok már megváltozott a Maps?

Forrás: AndroidPolice
Borító: Google

Kapcsolódó cikkeink

Végre használható lesz a Gmail iOS-es widgete

Anikó

Muszáj lesz az Apple-nek is felzárkóznia az RCS-hez

Anikó

A Google szeretne a világ legnagyobb játékplatformja lenni

Anikó