IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Új emojikkal ünnepelhetjük az emojik hatodik világnapját!

Az Emoji Világnapot még 2014-ben találta ki az Emojipedia alapítója, Jeremy Burge. Bár az emojik önmagukban a Unicode Consortiumhoz tartoznak, az Emojipedia a kis piktogramok igazi kurátora.

Az Emojipedia pedig igenis komolyan veszi a munkáját. Több mint 25 millió kattintásos forgalmat bonyolítanak havi szinten és elég sok időt szánnak arra, hogy minél akkurátusabb definíciókkal lássák el a kis jeleket, lekövessék a változásokat és tájékoztassák a nagyközönséget.

Július 17-én világszerte a kis emojik előtt „tisztelgünk”. Valljuk be, az elmúlt két évtized során egészen mélyen belevésődtek mindennapi kommunikációnkba. A dátum pedig nem véletlen. 2002-ben a MacWorld Expón mutatták be az akkor újdonságnak számító iCal alkalmazást Macre. Azóta a naptár emoji július 17-ének állít emléket.

Forrás: Emojipedia

Mint azt talán sokan tudjátok, vagy legalábbis sejtitek, a hangulatjelek (emotikonok) először Japánban kezdtek elterjedni chatelés közben. Az első emojit 1998-99-ben mutatta be az NTT DoCoMo, japán mobilszolgáltató. Az első szett emoji 172 különböző karaktert számlált. Többségében manga hangulatjelek és időjárás előrejelző piktogramok voltak megtalálhatók a készletben.

Aztán az emojik szépen lassan elkezdtek bekúszni a köztudatba, igazi robbanás viszont részben akkor következett be, amikor 2015-ben az Oxford Dictinaries az év szavának választotta az „arc örömkönnyekkel” emojit. Az Emojitracker szerint még mindig ez a legtöbbet használt arcocska a Twitteren.

Az idei felhozatal – Forrás: Emojipedia

Ezt megelőzően, 2007-ben a Google már elkezdett kampányolni a Unicode Consortiumnál, hogy ismerjék el standardként a kis sárga arcokat. A Unicode Consortium lényegében olyan, mint az különböző platformokon átívelő szövegstandardok ENSZ-e. 2010-re sikerült is kijárniuk, hogy a kis arcocskák és rajzok minden platformon egyaránt elérhetők legyenek. Így nem, nem az Apple-t, a Samsungot vagy a Microsoftot kell szidni, ha valami kimaradt, amit már évek óta hiányolsz. Erről kivételesen nem ők döntenek. Csak arról, náluk melyik központosított emoji hogyan néz ki.

Aztán 2011-ben az Apple hozzáadta az iOS akkor verziójához a saját emoji billentyűzetét és ezzel indult meg igazán a lavina.

Idén iOS-en és macOS-en 117 új emojival bővül a kis piktorgramok széles tárháza. Olyan klasszikusok érkeznek, mint a teljesen aktuális anatómiailag korrekt tüdő és szív (Covid-19 rulz!), pinata vagy rohamsisak… A pontos listát itt találod!

Te mennyi emojit nyomatsz?

Borítókép és forrás: Emojipedia

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó