IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Újabb szorult helyzetben segített az Apple Watch

Mondhatnánk az is, hogy életet mentett, de szerencsére nem volt életveszélyes a helyzet. Most egy rendőrt, Sosa őrmestert húzta ki a szorult helyzetből szolgálatteljesítés közben.

A Facebookon megosztott videóban hangbejátszásokat hallhatunk, illetve egy interjút láthatunk Sosa őrmesterrel, akik a Pinal megye seriffi hivatalában teljesít szolgálatot.

Az egész eset még februárban történt, történt, amikor az őrmester megpróbált letartóztatni és a földre vinni egy körözött bűnözőt. Azonban az akció közepette Sosa mikrofonja valahogy kihúzódott a rádiójából, ezért nem tudott kapcsolatba lépni a diszpécserével, Gloria Wheelerrel, akit hallhatunk is a videóban.

Mivel nem sikerült rádiós kapcsolatot létesíteni, ezért Wheeler telefonon próbálta elérni Sosát, aki csak a csuklóján viselt Apple Watchán tudott válaszolni a hívásra. A manőver közben azonban a gyanúsítottnak sikerült valahogy benyúlnia a zsebébe és egy késsel lábon szúrta az őrmestert. Aki mivel éppen hívásban volt az óráján, nemcsak erősítést tudott hívni, segítséget is hívott.

Nem ez az első eset, hogy az Apple okosórája életeket mentett, mi is rendszeresen beszámolunk az ilyen eseményekről, jó tudni, hogy van, aki vigyáz ránk.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó