IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Újra képben az iPhone-ok képernyő alatti Touch ID-ja

Egy újabb rejtélyes szivárogtatás arra enged következtetni, hogy az Apple új technológiát fejleszt, hogy visszahozza a Touch ID funkciót az iPhone-okba. Az iPad Airben már új helyre, a bekapcsoló gombba került az ujjlenyomat azonosító, állítólag az iPhone-okban pedig jöhet a képernyőbe integrált megoldás.

A szivárgás most a L0vetodream néven ismert Twitter-fiókból származik, aki korábban már számos pontos részletet osztott meg az Apple újdonsült hardveres és szoftveres terveivel kapcsolatban. Legutoljára helyes tippek érkeztek tőle az iPhone 12-t, a HomePod minit és az Apple Watch Series 6-ot illetően is.

Azt már tudjuk, hogy a fiók feltehetően ázsiai tulajdonosa előszeretettel posztol olykor értelmetlennek tűnő, rejtélyes üzeneteket. Ilyen a legutóbbi utalása is, amit most sikerült dekódolni.

MESA uts for iPhone. Ebből a „for iPhone” volt a könnyebb rész… iPhone számára. A „MESA” a Touch ID belsős kódneve, az „uts”, pedig az „under the screen”, vagyis a képernyő alatti kifejezés rövidítése. Tehát képernyő alatti Touch ID iPhone(ok) számára.

Arról egyelőre nincsen pontos és hivatalos információ sem, hogy a Touch ID miként térhet vissza az iPhone-okba, ha egyáltalán tervezik a funkció újraélesztését. De nem ez az első eset, hogy szivárogtatások azt sugallják, az Apple dolgozik valamin a témában. Korábban már az eggyel megbízhatóbb Bloomberg is hozott olyan híreket, hogy az Apple együtt ügyködik beszállítóikkal azon, hogy a 2021-es iPhone felhozatalban lehessen Touch ID és Face ID is.

Ez tulajdonképpen csak előnyös lehetne a felhasználók számára. Két teljesen megbízható és biztonságos biometrikus hitelesítési eljárás közül is választhatnának az iPhone-ok tulajdonosai, ami mostanában nem is jönne rosszul.

Forrás: Tom’s Guide

Van egy sejtésem, hogy egy ideig még nem szabadulunk meg az arcmaszkoktól, amik pedig egészen nehézkessé teszik a Face ID használatát. Így olyankor jól jönne a Touch ID. Ha pedig télen lefagy a kezünk még kesztyűben is, akkor meg a Face ID jönne baromi jól.

Kevés olyan készüléket tudnék kapásból felsorolni, amiben nem, hogy flottul, de egyáltalán működik a képernyő alatti ujjlenyomat olvasó. Így az Apple eddigi „mások teszteljék el a gyerekbetegségeket, hogy aztán mi valami ütőset készíthessünk” felállása, nem biztos, hogy annyira a célegyenesben van…

Borítókép: Forbes

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó