IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Végre 64-bites lesz az androidos Google Chrome

A Google még 2017 végén jelentette be, hogy 2021-ig minden programfejlesztő köteles lesz 64-bites verziót szolgáltatni 32-bites társai mellé a Google Playen, ám eddig kevesen építettek második architektúrára is. Most úgy tűnik, a következő androidos Chrome 64-bites lesz. Végre megindulhat a lavina?

Jelenleg az emberek zöme a Chrome 83-as vagy 84-es verzióját használja, mely a régi 32-bites architektúrára épült. Azonban a Chrome 85-ös béta verziója (amit ti is letölthettek a Play Áruházból) már a fejlettebb és gyorsabb 64-bites alapokra épült. Jobb későn, mint soha, de van egy kis fáziskésés: már a 2014-ben kiadott 5.0-ás Android Lollipop is támogatta a 64-bites chipeket, és az újabb telefonok nagy részében is ott van a fejlettebb processzor, támogatásra várva az appoktól.

Ez mondjuk nem teljesen az ő hibájuk: amikor korábban egyszer megpróbálták a váltást, az akkori készülékek még nem rendelkeztek elegendő RAM-mal a 64-bites architektúra gondnélküli futtatásához. Ami sajnos rendszerhibákat okozott, lehetetlenné téve az igazi okostelefon érzés elérését. A generációváltást elnapolták, egészen mostanáig.

Forrás: Google

Hála égnek végre észre vette magát a Google (és elegendő RAM is van a telefonokban) és úgy tűnik elősegíti és mutatja az utat a többi fejlesztőnek, hogy itt az idő a halaszthatatlan váltásra. Remélem serényen követni is fogják példájukat. Ami sokaknak talán nem tűnik fontosnak, de az egyre fejlettebb telefonok esetében a fejlődést korlátozzák a régebbi architektúrára épülő appok. Ez pedig senkinek sem érdeke.

Hogy mekkora teljesítménynövekedésről beszélünk? Pár teszt alapján eddig meglepően csekélyről. Ahogyan azt láthatjátok az alábbi képeken, mindössze 5%-os különbség tapasztalható. Azért én sokkal nagyobb fejlődést vártam a 64-bit alapú Chrome-tól. Remélem a kiadásig fejlődni fog, minden más programmal egyetemben.

Forrás: 9to5Google

Fontos megjegyezni, hogy mindkét tesztet egy Pixel 3-on futtatták, és még jelenleg nem is a hivatalos verzióról van szó. Úgyhogy, addig még sok minden változhat további fejlesztéstől függően vagy frissebb készülékek esetében. Remélem a végső verzió sokkal gyorsabb lesz.

A legújabb Chrome 85-ös verziója augusztus vége felé várható. Az, hogy a frissítéssel jön-e a 64-bites verzió vagy sem,még egy hivatalos forrás sem erősítette meg. Addig még történhet bármilyen gikszer. Én örülnék, ha végre teljesen generációt váltanánk (így ennyi év után…). És nem csak a Google Chrome-on, de minden app esetében. 2021 nyara vészesen közeleg, ideje a fejlesztőknek összeszednie magukat. Jó példa lehet az Apple, ahol már 2017 őszén megszűntették a 32-bites appok támogatását.

Borító: GuidingTech
Forrás: 9to5Google

Szerintetek eljött az ideje a váltásnak? Vagy valójában már évek óta meg kellett volna történnie?