IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Végre visszatért a töltöttség százalékos kijelzése az iPhone-okon, de miért így?!

Az Apple kiadta az iOS 16 béta ötödik bétáját, melyben visszatért a régóta várt akkumulátor százalékos értékének kijelzése az állapotsorba. Sajnos azonban pokolian csúnya és ráadásul olvashatatlan is.

Korábban az akkumulátor százalékos értéke az ikon bal oldalán jelent meg. Az Apple azonban az iPhone X-től kezdve eltávolította, mert a notchnak köszönhetően nem volt elég hely, ahová be lehetett volna zsúfolni. Az akkumulátor százalékos értékének megjelenítéséhez jelenleg lefelé kell húznod a képernyőn, hogy a Vezérlőközpontba juss. Az iOS 16-ban az Apple „megoldotta” ezt a problémát azzal, hogy a szám az akkumulátor ikonon belül jelenik meg.

Forrás: Apple

Ha a béta legújabb verziójára frissítettél, és nem látod a változást, az azért van, mert alapértelmezés szerint nincs engedélyezve. Bekapcsolásához a Beállítások > Akkumulátor menüpontjába kell lépni, és be kell kapcsolni az Akkumulátor százalékos értéke kapcsolót. Úgy tűnik, hogy az opció az iPhone 11, az iPhone 12 mini és az iPhone 13 mini készülékeken nem érhető el, természetesen ez változhat a jövőbeli béta verziókkal.

Bár többek közt ízlésről sem éri meg vitatkozni, mégis nehéz elmenni szó nélkül az új funkció megjelenése mellett. Bár nehezen tudnám megfogalmazni mi is az igai probléma az új százalékos kijelzéssel, valahogy mindenki megérezte, hogy ott az elefánt a szobában.

Mivel a szám az akkumulátor ikonon belül jelenik meg, az olvashatóság érdekében mindig teljesen feltöltöttnek kell látszania. Tehát még akkor is, ha csak 10 százaléknyi töltöttség maradt, maga az ikon akkor is telinek látszik. Egy teljes akkumulátor ikon, amely nem 100%-ot mutat? Totál összekavarja azokat az egyetemes vizuális jeleket, amelyekhez mindannyian hozzászoktunk.

Akarnád sem tudod látni…. – Forrás: The Verge

Az akkumulátor ikonjának az a célja, hogy gyorsan, egy pillantással megértsük, mennyi töltöttségi szint van még hátra. Sajnos a „teli” akkumulátor és az aprócska számok nem könnyítik meg a dolgunk. Ezen az sem segít, hogy mindig is nehéz volt leolvasni az állapotsort, ha világos hátteret használsz. Természetesen nem mindenkinek lesz ilyen problémája, ha topgun látásod van, akkor valószínűleg nem fog nagyon zavarni, de én szemüveg nélkül szerintem számtalanszor fogom benézni az 50%-ot és az 5G-t.

Hasonlítsuk össze mindezt a lemerülő akkumulátor ikonjával. Bár a szám nélküli ikon nem mondja meg pontosan, hogy mennyi kakaó van még hátra az aksiban, de így is könnyen megsaccolhatsz egy hozzávetőleges értéket. Ez egy olyan intuitív kialakítás, amely aligha szorul magyarázatra. Sovány vigasz, de legalább az akkumulátor ikonja továbbra is változtatja a színét, ha bekapcsolod az alacsony energiafogyasztású üzemmódot, vagy bedugod tölteni a telefont. Az előbbi esetben az ikon sárgára, míg az utóbbi esetben zöldre változik, mellette egy villám szimbólummal. Töltéskor történetesen az akkumulátor ikonja és a számok is nagyobbak lesznek, és így sokkal jobban olvashatók! Miért ne lehetne ezt a normál üzemmód esetében is alapértelmezetté tenni?!

Forrás: 9to5Mac

Szinte olyan érzés, mintha az Apple szándékosan trollkodná meg a felhasználókat. A cég arról híres, hogy aprólékosan ellenőrzi a termékdesignt – függetlenül attól, hogy a változtatásokat, melyeket végrehajt, az emberek akarják-e vagy sem. 

Az Apple az iPhone X-nél úgy döntött, hogy nincs szükségünk az akkumulátor százalékos értékére az állapotsorban. Megadták nekünk az általuk kielégítőnek ítélt megoldást a Vezérlőközponttal. De mindannyian azért sírtunk, hogy az Apple állítsa vissza az akkumulátor százalékát a telefonunk jobb felső sarkában, erre ezt kaptuk öt évvel később…

Borítókép: MacRumors

Kapcsolódó cikkeink

Megjelent a watchOS 9

Anikó

Megjelent az iOS 16

Anikó

Érkeznek az Apple Far Out eseményének legnagyobb bejelentései

Anikó