IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

300 méteres zuhanást él túl egy iPhone 6S

Öreg iPhone, nem vén iPhone. A készülék akkora arcost esett a kisrepülőből cirka 300 méter magasságból, hogy a homokos föveny adta a másikat.

Repülése közben egy iPhone 6S zuhant ki a Rio de Janeiró-i tavak felett egy repülőgép ablakán. Ahelyett, hogy ripityára tört volna, másnap működő állapotban találták meg a homokban.

A telefon Ernesto Galiotto környezetvédő és filmrendezőé volt – ezek szerint egyik sem túl jól fizető szakma –, aki közel 300 méter magasan repült a brazíliai Praia do Peru felett, amikor kiesett a telefon a kezéből.

A videón még az is látszik, amikor a rendező kezéből kicsusszan a készülék. Az esés körülbelül 15 másodpercig tartott, majd a telefon landolt a homokban. Galiotto szerint a telefon arccal lefelé érkezett meg, és az egyetlen kár a telefon képernyővédőjén keletkezett. Galiotto és egy barátja másnap reggel meg is találták a telefont, miután Find My-jal sikerült bemérni a helyzetét.

Nem ez az első eset, hogy egy iPhone túlél egy ilyen zuhanást. 2018-ban egy iPhone-t működőképes állapotban sikerült megtalálni, miután egy vintage kétfedelűvel történő repülés során szintén 300 métert zuhant.

Arccal lefelé megpihent kicsit…

Ugyanebben az évben egy iPhone 7 Plus túlélt egy 90 méteres esést egy orlandói vidámparkban, Floridában.

Ismét 2018-ban egy iPhone 7 kétnapos búvártúrára ment az óceán fenekén, miután egy hajóból beesett az angliai Dorset partjainál. A vízálló házzal szerelt telefont 84 százalékos aksi-töltéssel sikerült visszaszerezni és visszaadni a tulajdonosnak.

De a YouTube is hemzseg olyan videóktól, amiben többé-kevésbé túlélő iPhone-ok esnek át durvánál durvább teszteléseken.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó