A Nemzetközi Űrállomás asztronautája egy olyan egyedi baktérium rezisztenciáját tesztelte, ami nagyfokú radioaktivitással szemben is nagy tűrőképességgel rendelkezik. Három teljes évig tette ki azt a komor és zord világűr hatásai ellen, érdekes eredményekre jutva. És persze hatalmas kutatócsoporttal a háttérben.
A kutatást végző tudósokból álló csoportot egy igazán kíváncsi japán professzor, Akihiko Yamagashi vezette a Tokió Egyetemről, azonban a történet nem az űrben, hanem a földön kezdődött. 2008-tól több baktériumot is teszteltek, hogy azokat meddig képesek felküldeni kék bolygónk atmoszférájába anélkül, hogy elpusztulnának. A repülőtől az óriás ballonokig mindent kipróbáltak a teszt sikeressége érdekében, a lényeg csak az volt, felfelé menjen.
A nyertes a Deinococcus radiodurans elnevezésű baktérium, ami a legellenállóbb mikroorganizmus a világon: legyen szó radioaktivitásról, hőhatásról, extrém hidegről, dehidratáltságról vagy ultraibolya tűrésről. 12 ezer méter magasan is jól elvolt a bolygónk felső atmoszférájában. Ezeknek az erőhatásoknak viszont csak akkor képes ellenállni, ha annyira elszaporodik, hogy egy vastag masszává tud formálódni. Ennek a külső elhalt része megóvja a többieket, akik belül kényelmesen “Netflix és Chillezhetnek”, köszönhetően a szuper regenerativitásra hajlamos DNS láncuknak.
Ezzel a felfedezéssel támogatni tudják a pánspermia (nem röhög) elméletet, ami azzal magyarázza a létezésünket, hogy az ember egy aszteroidában megbújó amőbáktól vagy hasonló organizmusoktól származik, meg persze minden más is a Földön.
A kutatók számára evidens volt, hogy emelni kell a tétet és hát mi lenne kietlenebb “vidék” a tesztelésre az űrnél? 2015-ben össze is álltak Kimiya Yui asztronautával, hogy a kutatást “magasabb” szintre emeljék a Nemzetközi Űrállomáson. A teszt során elhelyezték a Deinococcus radioduranst a Kibo elnevezésű külső kísérleti részlegbe, hogy figyelemmel kövessék a baktériumok “életét” három teljes évig.
Csupán fél milliméteres elhalt réteg volt szükséges ahhoz, hogy a baktériumok kibírjanak három évet. 1 milliméteres “burokkal” meg akár 15 évet is. Igaz a külső réteg elvileg elhalt, de miután kimentették az űr fogságából, egy kis víz kellett csak a felélesztésükhöz. Hívhatnák Deadpoolnak is…
Ez azért elég elképesztő nem? Tehát ha egy aszteroida belsejében (mivel nem csak az űrt, de a bolygóra való bejutást és kijutást is át kell vészelni) egy hihetetlen nagy baktérium-massza helyezkedne el, az elméletileg kibírná a több millió éves utazást.
A következő lépés a kutatócsoport számára, hogy megfigyeljenek egy még nagyobb “masszát”, amivel majd további számításokat végezhetnek. Ki szeretnék deríteni, hogy pontosan mekkora elhalt réteg kell ahhoz, hogy a mikroszkopikus lények akár több (száz) millió éves utazást tudjanak elvégezni.
Borító: Live Science
Forrás: Gizmodo
Vajon tényleg aszteroidákban elbújó mikroorganizmusoktól származunk, esetleg a majmoktól, vagy az egyik vallásnak lehet igaza?
