IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Google első boltja szöges ellentéte az Apple Store-oknak

A Google megnyitja első fizikai kiskereskedelmi üzletét, és a helyszín atmoszféráját “anti-Apple” élményként harangozták be.

Az első Google Store a vállalat New York-i központjának földszintjén található, és lehetővé teszi majd a vásárlók számára, hogy jobban megismerhessék és megvásárolhassák a Google olyan hardvereit mint, például a Pixel és a Nest. Emellett szerviz szolgáltatásokat és támogatást is kínálnak majd.

Ivy Ross, a Google hardvertervezésért felelős alelnöke szerint azonban az üzlet ennél többet fog nyújtani: Ezt a helyet úgy terveztük, hogy fizikai kifejeződése legyen annak, amit a Google képvisel.

Maga az üzlet egy teljes háztömböt foglal el, és 5000 négyzetméternyi területtel büszkélkedhet. Ellentétben az Apple Store-okkal, amelyek szigorúan minimalista és futurisztikus dizájnnal rendelkeznek, a Google Store sokkal természetesebb esztétikával lesz berendezve, fapadlóval és bútorokkal.

Azt akartuk, hogy a tér hűen tükrözze a termékeink dizájnelveit. Filozófiánk szerint a technológiának bele kell illeszkednie az életünkbe, nem pedig ki kell tűnnie. Azt szeretnénk, hogy ez a tér emberi érzést keltsen, mert hiszünk abban, hogy a technológia egy eszköz, amely felerősíti az emberi lehetőségeinket.
Ivy Ross, a Google hardvertervezésért felelős alelnöke

A Fast Company szerint ez olyan belső teret eredményez, amely inkább hasonlít egy interaktív múzeumra, mint egy kiskereskedelmi üzletre. A falakon például a Nest család minden termékét ki van tűzve, alatta névtáblákkal.

Forrás: Google

Máshol olyan bútorokat helyeztek el, amelyek egy ház bizonyos helyiségeit, például a konyhát vagy a gyerekek játszószobáját utánozzák. A “felfedező dobozok” háromdimenziós animációkat tartalmaznak, amelyek a Google-termékek bizonyos aspektusait magyarázzák el. Három “játszószobában” a felhasználók kipróbálhatják a Google különböző hardvertechnológiáit.

Az üzlet közepén található egy nagyméretű installáció is, amely lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy elmerüljenek egy adott Google szoftverfunkcióban. Amikor megnyílik a bolt, a látogatók elsőként a Google Fordítót próbálhatják ki. Ha kimondhatnak egy mondatot, és 24 különböző nyelven láthatják viszont.

Forrás: Google
Forrás: Google

Az első Google Store-t Suchi Reddy díjnyertes építésszel szoros együttműködésben tervezték. Ross és Reddy már korábban is együttműködött a Milánói Design Vásárra szánt kiállításon.

Néhány márka szerintem nehezen teszi meg az ugrást az élményalapú kiskereskedelem felé. Ennek a márkának az a szépsége, hogy eredendően élményszerű. Az én feladatom pedig az volt, hogy ezt a szépséget életre keltsem.
Ivy Ross, a Google hardvertervezésért felelős alelnöke

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Google: az Apple visszatartja a fejlődést

Anikó

Végre használható lesz a Gmail iOS-es widgete

Anikó