IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Google technológiájával akár a vakok is önállóan futhatnak

Egy New York-i futó a mesterséges intelligenciát vetette be, hogy végre segítség nélkül is hódolhasson szenvedélyének.

Egy vak ember számára az a legbiztonságosabb, ha nyugodtan ül. Én nem ülök nyugodtan.”-szól az 50 éves Thomas Panek mottója, aki egy öröklődő betegség miatt vesztette el a látását még a húszas évei elején. Az amerikai férfi jelenleg a Guiding Eyes for the Blind nevű szervezetet igazgatja, amely láttássérült embereknek biztosít vakvezető kutyákat, méghozzá teljesen ingyen. Panek futás iránti szenvedélye akkoriban alakult ki, amikor még ép volt a látása, ám az állapota rosszabbodásával évekre fel kellett adnia.

Később mégis újra nekilódult, amikor értesült róla, hogy emberi segítőkkel is lehetséges űzni a sportot. Ily módon ötször kvalifikálta magát a New Yorki-i és a bostoni maratonokra, majd 2019-ben újabb lépést téve az önállósodás felé a világon elsőként teljesítette a félmaratoni (21 km) távot kizárólag vakvezető kutyákat követve. E mérföldkő után fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy vajon létezhet-e valamilyen technológiai megoldás arra, hogy egy vak ember is teljesen egyedül futhasson?

Thomas Panek és kutyája, Blaze a tavaly teljesített United Airlines New York City Félmaraton után.

A problémát egy Google hackatonon is felvetette, ahol a résztvevők mindössze egyetlen nap alatt előálltak egy kezdetleges ötlettel. Vonalakat ragasztottak a talajra, s egy sebtében összedobott demóval elérték, hogy a telefon képes legyen figyelmeztetni, ha a kutyájával sétáló ember letért az útról. A koncepció beválni látszott, ezért a Google csapata és Panek nem hagyta ennyiben a Project Guideline névre keresztelt kísérletet.

A készüléket később már a férfi derekára rögzítették, így annak kamerája folyamatosan pásztázta a vonalat, a futóval pedig fejhallgatón keresztül, eltérő erősségű hanghatásokkal tudatta, hogy éppen melyik irányba sodródott a kívánt „ösvényről”. Több hónapnyi tesztelés után így Panek képes volt 8 kört önállóan teljesíteni egy fedett ovális pályán. Ahhoz viszont, hogy a módszer odakint is működjön, a programot a gépi tanulás segítségével kellett felturbózni, hogy eltérő időjárási- és fényviszonyok között se okozzon neki gondot az útvonal észlelése. A Google kutatója, Xuan Yang szerint a folyamat olyan volt, mintha egy gyereket tanítottak volna a vonalak felismerésére.

A technológiát végül a New York-i Central Parkban próbálták ki élesben a New York Road Runners és a Google közös szervezésében, ahol a látássérült férfi gond nélkül legyűrte az 5km-es távot. A kísérlet után Panek elérzékenyülten nyilatkozott arról, hogy végre nem csak szabadnak és függetlennek érezte magát, hanem egyenesen olyannak, mint bárki más. A futó sikere szívmelengető bizonyíték, hogy a modern technológiának nem csak árnyoldalai vannak, hiszen a Project Guideline továbbfejlesztett formában rengeteg olyan embernek adhatja vissza a mozgás örömét, akiknek jelenleg még elképzelhetetlen álom egy magányos karika a közeli parkban.

Forrás: Reuters, Google

Borítókép: Dan Fastenberg/Reuters

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Google: az Apple visszatartja a fejlődést

Anikó