IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A mesterséges intelligencia lassan már ír is helyettünk

Egy fiatal egyetemista ki akarta próbálni, hogy a mesterséges intelligencia írása át tudja-e verni a mit sem sejtő olvasókat. Na, de sikerült is neki? Vagyis az MI-nek… 

Liam Porr, a Kalifornia Egyetem IT szakának tanulóját mindig is érdekelte az MI és hát szerencséjére egy épp ott doktoráló tanuló által hozzá fért a GPT-3 névvel ellátott technológiához, mivel még csak nagyon szűk fejlesztői körökben engedélyezték a mesterséges intelligencia használatát. Mert, hát ugye nem akarjuk a gépek lázadását előidézni…

Szerencsénkre Liam nem hozta el a világvégét. De egy teljesen működő blogot indított a San Franciscó-i tudósok által létrehozott MI írásának segítségével. Ami rettentően fejlett, mivel már hosszú évek óta több millió, ember által kreált szókavalkádot analizált. Főleg mert a program eredetileg azt a célt hivatott szolgálni, hogy segítse az írásban az embert. Folyamatosan figyeli az adott szókörnyezetet és szinte tökéletes pontossággal ajánlja fel a lehetséges szavakat. Kicsit segítve és gyorsítva az alkotási fázist.

Csak egy kommentelő tudta, hogy a GPT-3 volt a dolgok hátterében.

Azonban most ezen túl, teljes kontrollt adott a test nélküli robotnak a fiatal egyetemista. Csupán a borítót, címet és a bevezetőt írja meg a blog posztokhoz. Maga az írást persze a mesterséges intelligencia végzi. És meg kell mondjam elolvasva a pár cikket, nem tudom, hogy megtudtam-e volna mondani az MI jelenlétét vagy csak azt gondoltam volna egy esőember írta azokat. Ja és mellesleg több mint 26 ezren elolvasták miután első helyen szerepelt a Hacker News listáján.

Liam még annyit tett hozzá, hogy örül a sikernek, de kicsit félelmetesen könnyű volt rávenni a szuper intelligens szoftvert arra, amire akarta. Illetve azt közölte, ha a technológia kellően fejlett lesz, alap marketing szövegeket és hasonló tartalmakat könnyedén megírnak majd. Kezdhetnek félni a szavaikból élő emberek. Azt hinné az ember, a robotok majd csak a fizikai korlátainkat fogják kiváltani, de úgy tűnik a kreatívok is kezdhetnek félni. Látom magam előtt a 130. Oscar gálát, amint Robi, a Robot átveszi a legjobb forgatókönyv írónak járó aranyszobrocskát..

Majd nem csak forgatókönyveket írnak hanem teljesen automatikus hang és kamera is lesz, sőt az utómunka is előre megadott paraméterekkel által fog lezajlani? Forrás: Towards Data Science

Azonban attól nem kell félni, hogy egy USA-beli egyetemista volt az első akinek hasonló ötlete támadt a forradalmi technológia felhasználására. “Anno”, 4 évvel ezelőtt Oscar Sharp és Ross Goodwin filmkészítők például már kacérkodtak a gondolattal, mi lenne ha arra használnák a mesterséges intelligenciát, hogy elolvastassanak vele többszász sci-fi film és sorozat forgatókönyvét. Aztán persze arra utasították, hogy a tanultak alapján megírja saját, immár nem ember által kreált sztoriját.  Amit le is forgattak 24 óra leforgása alatt. Főszerepben a Szilícium Völgy HBO-s sorozat sztárjával, a már jól ismert Thomas Middleditchcsel.

Nem kell hatalmas elvárásokkal nézni, mert persze 4 évvel ezelőtt sokkal fejletlenebb volt az MI, mint manapság. Évről-évre egyre félelmetesebben okosabbak… De így is egész poénosra, illetve félelmetesre sikeredett. Valahogy ehhez a sci-fi rövidfilmhez pompásan passzolt az az érzés ami átjárja a sztorit, meg a tudatodat, hogy ezt egy emberek által kreált mesterséges intelligencia alkotta.

Azon viszont elgondolkodtam, hogy ha kifejezetten rossz dolgokra kényszerítenénk az MI-t akkor vajon mi történne. Lehet tényleg Arnold Schwarzeneggernek kell majd megint megmenteni Földünket, vagy talán inkább Elon Musk fogja? Egy bazinagy kavicson száguldunk át a folyamatosan növekvő univerzumban. Én már nem lepődnék meg semmin…

Borító: EnterpriseTalk

Forrás: TheVerge

Szerinted egyszer veszélyes lesz a mesterséges intelligencia vagy ez a jövő?

Kapcsolódó cikkeink

Az Inteles Macekre is érkezik az Élő szöveg funkció

Anikó

Donald Trump vs. Social Media – a volt elnök mindenkit is beperelne

Anikó

Feltámad a Tamagotchi!

Anikó