IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Samsung beharangozta az Android 12 Beta érkezését, majd törölte a posztot

Elképzelhető, hogy a tervezettnél jóval korábban érkezik majd a One UI 4.0 (és vele együtt az Android 12) a Samsung csúcskészülékeire.

A Google valamikor augusztus végénszeptember elején élesíti az Android 12-t a saját készülékein. A beta tesztben több neves gyártó is részt vett az aktuális flagshipjükkel, de a Samsung meglepetésre nem tartozott közéjük. Egy idő előtt kiszivárgott bannernek köszönhetően viszont úgy tűnik, hogy a koreaiak mégis komoly erőkkel dolgoznak azon, hogy mihamarabb megérkezzen az új OS az ő telefonjaikra is.

Ice Universe vette észre a Samsung oldalára minden bizonnyal tévedésből kikerülő, és azóta már törölt posztot, mely szerint az Android 12-re épülő One UI 4.0 Beta verziója “hamarosan érkezik”. A bejegyzés szerint a támogatott eszközök – nem meglepő módon – a három Galaxy S21 változat, a standard, a Plus és az Ultra kártyafüggetlen és előfizetéses formában egyaránt. Bár pontos dátumról nem olvashattunk, a szövegben egyértelműen utalt rá a Samsung, hogy a felhasználóik nagyon hamar megtapasztalhatják az új rendszer előnyös tulajdonságait.

A bejegyzést azóta törölték, az oldalra naviáglva azt az információt kapjuk, hogy a tartalom nem elérhető, vagy nincs jogosultságunk a megtekintséhez. Ha feltételezzük, hogy nem valamiféle belterjes poénról és trollkodásról van szó, csak idejekorán szivárgott ki egy infó, akkor idén sokkal hamarabb kaphatjuk meg a Samsungtól az új rendszert, mint tavaly az Android 11-re épülő One UI 3.0-t – 2020-ban a beta verzió bejelentésére októberig kellett várni.

Mit várhatunk a One UI 4.0-tól?

A fenti hír hallatán persze megindultak a találgatások azt illetően, hogy milyen is lesz a Samsung új operációs rendszere? Egyesek tudni vélik, hogy az összes ikon kinézete és úgy összességében a színszerkezet is meg fog újulni, ami nem tűnik nagy butaságnak, hiszen maga az Android 12 is komoly megjelenésbeli változásokat kapott.

A külsőségeken túl persze szoftveres optimalizálásokra is számíthatunk, amelyeknek köszönhetően jobb teljesítményre lesznek képesek a Snapdragon 888 és Exynos 2100 chipsettel felszerelt telefonok. Nem mintha bármi gond lenne a Galaxy S21-ek sebességével, de egy teljesítmény- vagy üzemidőbeli fejlesztésre bármikor vevők vagyunk.

Samsung Galaxy S21 Ultra
Forrás: gsmarena

Várhatóan megújul majd a Samsung Notes app is, amire szükség is van, hiszen már nem csak a Note-ok támogatják az S-Pent: a Galaxy S21 Ultra mellett a nemsokára érkező Galaxy Z Fold 3 is tollal ékeskedik.

Ha mégis igaz, amit a kiszivárgott képen olvashattunk, akkor augusztus folyamán megkezdődhet a One UI 4.0 Beta tesztje, ez pedig azt jelenti, hogy a stabil verzió akár már a Galaxy S22 januári bemutatója előtt élesedhet.

Forrás: phandroid és 9to5google

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung ismét az Apple új készülékén élcelődik

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Lesz valaha összehajtható iPhone?

Anikó