IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A YouTube Music is végre elkészíti a saját évi kedvenc listáját

Igazán ideje volt már, hogy ebben is felzárkózzon a zenei streamszolgáltató a versenytársaihoz.

Tudom, az összes YouTube Musicos cikkemen lehet érezni, hogy Spotify fan vagyok és maradok is és ez most sincs másképpen. Ugyanis a svéd cégnél már 2015 óta jár az évi összefoglaló lista a prémium előfizetőknek. Én például sokszor nosztalgiázom a 2016 óta minden évben elkészített listámon, és érdekes jelenségnek tartom, hogy a számok felét már egyáltalán nem is hallgatom róla. Az Apple Music is múlt évben indította el a szolgáltatását, ami ugyanezen az alapokon működik.

Úgy tűnik, hogy a YouTube Music most csatlakozik versenytársaihoz, és elkészíti a visszatekintő lejátszási listát, hogy a felhasználói újraélhessék az adott évben legtöbbet hallgatott számaikat.

Ezek az összefoglalók a Spotify és az Apple Music egyik erősségei voltak. A YouTube Music felhasználói már 2 éve kérik a Google-t, hogy készítse el ezeket a számukra is, de egészen eddig süket füleket talált a kérés.

Idén azonban érkezik a lista. A főoldalon, a hírcsatorna legfelső részén jelenik majd meg „A 2020-as évem visszatekintése” című gyűjtemény. A személyre szabott ajánlat mellett a Google elkészítette a 2020-as évek legnépszerűbb dalait tartalmazó listákat is, a Top Pop és a Latin mellett.

Nem világos, hogy a YouTube Music kínál-e majd infografikát vagy adatokat a legnépszerűbb zenéidről, mint ahogy a Spotify is teszi. Elképzelhető ugyanis, hogy az egész lista csupán egy gyűjtemény lesz, ami abból a szempontból sem a legokosabb döntés, hogy milyen marketinglehetőséget szalasztanak el. Ugyanis minden év végén, amikor a Spotify kiadja az infografikákat is, majdnem az összes ismerősöm kiposztolja sztoriba, hogy mit hallgatott, aminél nagyobb ingyenreklám nem is kell.

A lista nagy valószínűséggel valamikor ebben a hónapban vagy december elején lesz széles körben elérhető.

Te melyik zeneszolgáltatót használod?

Forrás: 9to5Google
Borító: Filtertube

Kapcsolódó cikkeink

Az Apple Music még mindig nem tudja lenyomni a Spotify-t

Anikó

A Spotify betör a hangoskönyvek piacára

Anikó

A Spotify leelőzte az Apple Musicot

Anikó