IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Nem valószínű, hogy hamarosan új iPhone SE érkezne

Akik már tűkön ülve várják, hogy újabb pénztárcabarát modelt mutasson be az Apple, azoknak valószínűleg tavasznál tovább kell várniuk.

A megbízható Apple elemző, Ming-Chi Kuo szerint az Apple valószínűleg nem fogja 2021 második feléig kiadni az iPhone SE új verzióját. Annak ellenére, hogy a tavasszal bemutatott modellek mindig jól eladhatóak, a cég jelenleg az iPhone 12-es szériára szeretne fókuszálni.

Kuo bejegyzése elsősorban az Apple beszállítója, a Genius Electronic Optical lehetőségei alapján hozta meg ezt a következtetést. Mondjuk erre az alapján is lehet következtetni, hogy az első SE 2016-ban érkezett, a második 2020-ban, így még nem beszélhetünk arról, hogy az előző évek alapján számítunk rá.

A 2020-as SE – Forrás: Wired

Ez azt jelenti, hogy ha 2021-ben egyáltalán megjelenik az iPhone SE frissített verziója, akkor az év második felében számíthatunk csak rá. Kuo már korábban is azt állította, hogy az új iPhone SE 5,5 hüvelykes változata legkorábban 2021 második felében jelenhet csak meg.

Kuo azt is elmondta, hogy az iPhone 13 a jövő év második felében jelenik meg, mondjuk ezzel nem mondott túl nagy újdonságot. Az elemző szerint azonban a következő iPhone-oknak még nagyobb kamerafejlesztéseket tartogat az Apple, és ehhez talán több idő kell, mint eddig.

Ti örülnétek egy 5,5 hüvelykes iPhone SE Plusnak?

Forrás és borító: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Az iPhone XR-re hajazhat az új SE

Anikó

Nem lesz headset bejelentés az idei WWDC-n

Anikó

Idén már tényleg jöhet a testhőmérséklet-érzékelő az Apple Watchba

Anikó