IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Alig bukott az Apple az App Store-os jutalékok csökkentésén

Az Apple tavaly jelentette be az App Store Small Business Programját, amely lehetővé teszi a kisebb fejlesztők számára, hogy csökkentett jutalékot fizessenek az App Store-on keresztül végrehajtott minden egyes eladás után. Bár úgy tűnhet, hogy ezzel a vállalat jelentős mennyiségű pénzt hagyhat kicsúszni a saját zsebéből, a veszteségük mindössze 5% lehet.

A CNBC által megszerzett információkból kiderül, hogy az eléggé egyforma programot bejelentő Apple-t és a Google-t nem igazán rázza meg anyagilag a fejlesztőkre kirótt díjak csökkentése. A Sensor Tower állítása szerint a népszerű alkalmazások mögött álló fejlesztők továbbra is fizetik a 30%-os jutalékot, mivel többségük nagyobb összeget keres évente.

Az Apple és a Google programjainak kihasználatához a fejlesztőknek kevesebb, mint egymillió dollár bevételt kellett realizálniuk az előző évben. Bár ez sok kis fejlesztőnek segítség, a sikeres alkalmazásokért felelősek a nagyobb terhek ellenére is sokkal többet keresnek.

Forrás: Dice Insights

A globális 5%-os csökkentés pedig szinte semmi, hiszen olyan dollármilliárdos szolgáltatások bevételeiről beszélünk, mint az App Storee vagy a Google Play Store. A Sensor Tower szerint mindkét vállalat csak azért mondott le erről a díjról, mert tudták, hogy ez nem árt szignifikánsan a bevételeknek.

Az Apple 54,76 milliárd dolláros bevételről számolt be szolgáltatásai terén 2020-ban, ami a teljes bevételeik mintegy 19%-át jelenti. Az App Store díjak csak egy részét képezik az Apple szolgáltatási üzletágának, amely magában foglalja az előfizetéseket, biztosításokat és egyéb termékeket. Ha az Apple programja egész 2020-ban működött volna, a Sensor Tower becslése szerint ez mint egy 595 millió dollár mínuszt, vagyis az App Store 2020-ban becsült 21,7 milliárd dolláros bevételének mintegy 2,7%-át jelentette volna.

Az elemzőcég ugyanakkor úgy véli, hogy az olyan programok meghirdetése, mint az App Store Small Business Program, jó benyomást kelt, hiszen a vállalatok végül megpróbálnak segíteni a kis fejlesztőknek. Mit ad Isten, pont akkor, amikor az Apple-t és a Google-t versenyellenes gyakorlattal vádolják az alkalmazásboltjaik jutalékrendszere miatt.

Amint azt a CNBC kiemelte, Tim Sweeney, az Epic Games vezérigazgatója a Twitteren rámutatott arra, hogy azzal, hogy a kis fejlesztőket elégedetté teszik a csökkentett 15%-os jutalékkal, többségük úgy érzi, hogy kevésbé hajlandó harcolni, míg azok, akik felelősek a valós bevételért, továbbra is 30%-ot kötelesek megfizetni.

Forrás: CNBC

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó